Elfogták az örmény újságíró gyilkosát
Beismerő vallomást tett az a török tizenéves, akit a török rendőrség előzőleg meggyanúsított Hrant Dink örmény nemzetiségű török újságíró meggyilkolásával - jelentette vasárnap a török tömegtájékoztatás.
Dátum: 2007-01-21 13:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70958
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:26:41.386524, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 17 éves Ogun Samas beismerte, hogy ő követte el a gyilkosságot - közölte Samsun város ügyészére hivatkozva a CNN-Türk televízióállomás és az Anadolu Ajansi hírügynökség. A fiú az észak-törökországi Trabzonból való, és nagybátyja isztambuli lakásán vették őrizetbe szombaton, 32 órával Dink meggyilkolása után.
A már többször bíróság elé állított örmény újságíró nacionalista körök célpontjává vált, miután nyíltan beszélt a törökországi örmények ellen a XX. század elején elkövetett tömeges gyilkosságokról, népirtásként emlegetve a történteket. A kérdés rendkívül érzékeny téma Törökországban, ahol hivatalosan nem használják a "népirtás" kifejezést örmények százezreinek első világháború alatti lemészárlására. Az 53 éves Dinket pénteken lőtték agyon isztambuli munkahelyének bejáratánál.
MTI - fidesz.hu