Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kína kedvezően válaszolt a Vatikán indítványára

Peking kedvezően fogadta azt, hogy a Vatikán kétnapos tanácskozást tartott Kínáról, és a Szentszék kifejezte azt a szándékát, hogy szeretné "különböző szinteken normalizálni kapcsolatait" az ázsiai országgal - jelentette ki vasárnap Pekingben Liu Pai-nien (Liu Bainian), a pekingi kormány által támogatott Kínai Hazafias Katolikus Szövetség alelnöke.


Dátum: 2007-01-21 15:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70972
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:26:46.178131, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pai-nien ugyanakkor elmondta, hogy egyelőre csak a sajtóból értesültek a pápai államban elhangzottakról, azok részleteit egyelőre nem ismerik. Az alelnök leszögezte, hogy Kína "a lehető leghamarabb" fel kívánja venni a diplomáciai kapcsolatokat a Vatikánnal, de a pekingi kormány ennek megvalósításához két feltételt támaszt. Az egyik, hogy a Vatikán szakítsa meg minden kapcsolatát Tajvannal. A másik pedig, hogy a Szentszék ne avatkozzék Kína belügyeibe.

Kína és a Szentszék között nincs diplomáciai kapcsolat azóta, hogy a Vatikán 1951-ben elismerte Tajvant. Az ázsiai országban két katolikus egyház létezik egymás mellett, mindegyik több millió hívőt számlál. Az egyik a politikai szervektől függő "hazafias" egyház, a másik a Vatikánhoz kötődő földalatti egyház. A múltban számos, a Vatikánhoz és a pápához hű hívőt vetettek börtönbe Kínában. A vatikáni-kínai kapcsolatok nemrégiben a korábbinál is hűvösebbé váltak, miután a hivatalos kínai katolikus egyház négy olyan papot szentelt fel püspökké, akiknek személyére a Szentszék nem adta áldását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek