Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újranyitják iskoláikat a tálibok

Újra megnyitják az iskolákat a tálibok azokon az afganisztáni területeken, amelyek ellenőrzésük alatt állnak - közölte a Nyugat-barát kabuli kormány ellen harcoló fanatikus muzulmán mozgalom szóvivője.


Dátum: 2007-01-21 15:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70974
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:26:46.906970, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Abdul-Hajj Mutmaen szombat este egy meg nem nevezett helyről telefonon nyilatkozva elmondta, hogy Omar molla és más tálib vezetők úgy döntöttek, márciustól bevezetik az "iszlám oktatást" legkevesebb hat déli tartományban, először csak fiúk, később lányok számára is. "Az Egyesült Államok és szövetségesei propagandakampányt folytatnak a tálib mozgalom ellen" - magyarázta a szóvivő, hozzátéve: "A tálibok nem ellenzik az oktatást. A tálibok saría (iszlám) oktatást akarnak." A szóvivő szerint 1 millió dollárt szánnak az iskolák újranyitására, amivel a Nyugat és a Hamid Karzai által vezetett kabuli kormány propagandáját remélik ellensúlyozni.

A tálibok uralmuk idején nem engedélyezték a lányoknak az iskolai tanulást, megbuktatásuk óta pedig, az elmúlt években több száz iskolát megtámadtak, több tanárt és diákot megöltek a Nyugat és az általuk nyugati bábnak tekintett kabuli kormány elleni harcukban. Mint a szóvivő közölte, az újranyitandó iskolákban a tálibok az iszlám tanokkal és a dzsiháddal (szent háborúval) összhangban álló tárgyak oktatását tervezik. A tervek szerint az iskolák idén márciusban nyitnák meg kapuikat.

A táliboknak a hatalomból való elűzése, 2001 óta haladás történt az afganisztáni tanügyben, mintegy hatmillió afgán gyerek jár iskolába, bár sok szülő továbbra is fél beíratni gyermekét. Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) tavalyi adatai szerint az iskolaköteles afgán gyermekek mintegy fele még mindig nem jár iskolába.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek