Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Karácsonyi ajándék a vásárhelyi diákoknak

Hódmezővásárhely önkormányzata minden, a városban tanuló középiskolás diáknak eljuttatja ajándékként Kertész Imre Nobel-díjas író Sorstalanság című, világhírű regényét - jelentette be sajtótájékoztatón Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő.


Dátum: 2002-12-13 09:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:57:58.937317, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 3 ezer 500 könyvet a város már meg is rendelte a kiadótól, amely a jövő héten eljuttatja a művet Vásárhelyre. A könyv - a kiadó által biztosított kedvezménnyel - 3 millió 300 ezer forintba került; a kötetet az oktatási intézmények között osztják szét, már a karácsonyi szünet előtt megkapják a diákok.

A döntés hátteréről Lázár János elmondta: Vásárhely irodalmi hagyományai, köztük Németh László szellemiségének ápolása arra készteti a várost, annak mindenkori vezetését és pedagógustársadalmát, hogy a nemzet kiemelkedő író- és költőóriásait megismertesse a diákokkal.

"Kertész Imre Sorstalanság című művének elolvasása hitem szerint hozzájárul ahhoz, hogy a ma ifjúsága megismerje, átérezze a XX. század poklát, az emberi létet közvetlenül fenyegető fasizmust és annak részeként, a holocaustot és további életét, szellemi fejlődését ennek tudatában alakítsa" - indokolta a döntést Lázár János.

Az ajándokozás céljára azért is lehet nagyon alkalmas a Nobel-díjas könyv - tette hozzá a fideszes polgármester -, mert Kertész Imre tizenévesen, a mai középiskolásokhoz hasonló életkorban járta meg Auschwitzot, az ilyen korú fiatalok szemszögéből láttatja a megsemmisítő tábor világát. Ugyanakkor - hiszen magát a művet már felnőttként, egy másik diktatúrában hozta létre az író - erre, a létezett szocializmusnak a rideg szürkeségére is utal a könyv.

A város - hívja föl a figyelmet a polgármester, országgyűlési képviselő - a könyvnek a fiatalok körében közkinccsé tételével mindazon vásárhelyi emberek emlékének továbbéltetéséhez is hozzájárul, akik akár a náci halálgyárakban, akár a szovjet gulágokban vagy hadifogságban életüket vesztették. Arra a kérdésre, hogy a Svédországban alkalmazott modell - ott érettségizők kapják kézhez az irodalmi Nobel-díjas műveket - hozzájárult-e az ajándékozással összefüggő döntéshez, Lázár János így válaszolt: elgondolkodtató a svéd modell, de ő a döntést ettől függetlenül hozta. Vásárhelyen nemcsak az érettségiző évfolyamok kapják meg a Nobel-díjas kötetet, hanem minden középiskoláshoz eljut a mű.

Farkas Csaba - Délmagyarország online

Kapcsolódó elemek