Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az iraki nagykövet a csapaterősítés mellett

Irak washingtoni nagykövete egy televíziós nyilatkozatban az amerikai haderő iraki jelenlétének a fokozását mellett szállt síkra, mert mint fogalmazott: ezzel a bagdadi kormány időt kapna reformterveinek a megvalósítására.


Dátum: 2007-01-22 08:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70986
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:26:51.074445, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szamír Szumájdáje a CNN televíziónak vasárnap adott interjújában arra a veszélyekre is felhívta a figyelmet, amelyeket az amerikai csapatok távozása teremtene. A diplomata szerint az amerikai katonák kivonása vákuumot hozna létre, és ez csak a terroristáknak, a bűnözőknek és azoknak az Irakhoz közel lévő regionális hatalmaknak kedvezne, amelyek az ebből adódó lehetőségekre várnak.

Reményét fejezte ki, hogy az iraki biztonsági erők mihamarabb a mostaninál jobban felfegyverzettebbek és felszereltebbek lesznek, és számításai szerint néhány hónap elteltével az arab ország biztonsági reformja megvalósításának az útján elegendő előrehaladás történik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek