Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fodor: A kormány elveszítette hitelét, át kell alakítani

Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerint a kormányzati hitelvesztést a kormány átalakításával lehet visszafordítani. A párt elnökjelöltje minderről vasárnap este beszélt az egyik kereskedelmi televízió műsorában.


Dátum: 2007-01-22 09:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=70991
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:26:52.804504, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Továbbra is azt gondolom, hogy nem lesz hiteles a kormány működésének a változása, ha az nincs személyi változásokkal is alátámasztva" - fogalmazott Fodor Gábor, aki hozzátette: "amit mondtam a kormánnyal kapcsolatban, azt október-novemberben fogalmaztam meg, akkor, amikor egy nagyon súlyos krízis volt Magyarországon". Mint mondta, ma is úgy gondolja, hogy a balatonőszödi beszéd és az őszi utcai események után megtapasztalt kormányzati hitelvesztést a kormány átalakításával lehet visszafordítani.

Arra a kérdésre, hogy hol, mely posztokon kellene változtatni a kormányban, Fodor Gábor nem mondott sem posztokat, sem neveket. Közölte: meg kell várni a szocialista párt kongresszusát és az SZDSZ küldöttgyűlését, és csak ezt követően lehet érdemben foglalkozni ezzel a kérdéssel. Arra felvetésre, hogy a kormány kritikájával kívánja-e megkülönböztetni magát a várhatóan másik SZDSZ elnökjelölttől, Kóka János minisztertől, Fodor Gábor azt mondta: ezt a véleményét nem most, elnökjelöltségét követően, hanem már ősszel megfogalmazta.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek