Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Klaus új európai alkotmány sürget

Európa fokozatos egységesítését megakadályozó új európai alkotmány kidolgozását szorgalmazza Václav Klaus, cseh államfő.


Dátum: 2007-01-22 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71001
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:26:56.329305, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ennek a dokumentumnak azonban alapvetően másnak kell lennie, mint az, amelyet a franciaországi és a hollandiai népszavazás elutasított" - szögezte le Klaus abban az írásában, amelyet hétfőn közölt a Mladá Fronta Dnes című legolvasottabb cseh napilap. Megfigyelők szerint a cseh államfő azzal kapcsolatban vetette fel az európai alkotmány kérdését, hogy pénteken Prágába látogat Angela Merkel, német kancellár.

Prágai és berlini diplomáciai körök egyetértenek abban: Merkel elsősorban a cseheknek az európai integrációs folyamatról, valamint az európai alkotmányról vallott aktuális véleményére lesz kíváncsi a cseh fővárosban.

Mirek Topolánek, cseh miniszterelnök vasárnap egy televíziós vitában kijelentette: az európai alkotmány ratifikációjával Csehország már nem fog foglalkozni. Hasonlóan Klaushoz azt állította, hogy egy egyszerűbb és érthetőbb dokumentumra van szüksége az Európai Uniónak. Leszögezte: olyan dokumentumra van szükség, amely lehetővé tenné, hogy az Európai Unió az esetleges további bővítések után is gond nélkül működhessen.

Václav Klaus mostani írásában kifejti: szükség van arra, hogy hosszabb távon meghatározzák a nemzeti és az uniós kompetenciák felosztását egy dokumentumban, amelyet lehet, de nem feltétlenül kell alkotmánynak nevezni.

Németország, amely ebben a félévben az Európai Unió soros elnöke, jelezte, hogy elnöksége egyik legfontosabb céljának az európai alkotmány ratifikációs folyamatának felélesztését tekinti.

Csehországban még nem hagyták jóvá az európai alkotmányt; a kérdést a politikusok gyakorlatilag elhalasztották, illetve jegelik. Klaus eddig sem titkolta, hogy nincs ínyére az európai alkotmányról szóló vita felélesztése. "Legyünk óvatosak azzal kapcsolatban, hogy a német elnökség szeretné újra megnyitni a vitát az úgynevezett európai alkotmányról" - jegyezte meg újévi beszédében.

A cseh államfő csütörtökön Varsóba látogat, s várható, hogy a kérdésről megbeszélést folytat lengyel kollégájával Lech Kaczynskivel, aki szintén élesen kritizálja az európai integráció jelenlegi formáját.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek