Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszatért az iraki politikába Muktada asz-Szadr mozgalma

Befejezte bojkottját a Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok vezette mozgalom, harminc képviselője és hat minisztere visszatért a "munkahelyére". A mozgalom hét hete vonta vissza a parlamentből és a kormányból embereit, tiltakozásul az ellen, hogy Nuri al-Maliki kormányfő találkozott George W. Bush amerikai elnökkel.


Dátum: 2007-01-22 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71017
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:01.945321, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Baha al-Aradzsi, a mozgalom parlamenti képviselője jelentette be a döntést, azzal magyarázva a lépést, hogy biztosítékot kaptak követeléseik teljesítésére. Szerződést írtak alá a parlamenttel, és belefoglalták egyebek között, hogy egyeztetést kezdenek az amerikai csapatok kivonásának, egyszersmind az iraki erők felállításának menetrendjéről, továbbá, hogy az iraki kormány tartózkodni fog attól, hogy parlamenti felhatalmazás nélkül megújítsa "a megszálló erők" mandátumát.

Közben az év elején bejelentett 21 500 fős amerikai csapaterősítés keretében megérkezett Bagdadba az amerikai hadsereg 82. légi szállítású hadosztályának második dandárja. A 3200 fős egység feladatául azt szabták, hogy támogassa az iraki biztonsági erőket. Az alakulat február 1-jére lesz harcra kész.

A hétvége sem telt el erőszak nélkül az arab országban: szombaton 19, vasárnap öt amerikai katona vesztette életét. A Reuters jelentése szerint a megszálló sereg két éve nem szenvedett ilyen súlyos veszteségeket ilyen rövid idő alatt. Bászra közelében elesett egy brit katona is.

MH - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek