Több mint 70 halott a bagdadi merényletben
Legalább hetvennégy ember vesztette életét és 142 megsebesült hétfőn két robbantás következtében Bagdad központjában, egy túlnyomórészt síiták lakta kereskedelmi negyedben.
Dátum: 2007-01-22 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:02.289942, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy autóba rejtett és egy szatyorban elhelyezett pokolgép alig néhány másodperces időkülönbséggel robbant fel a Báb es-Sarki negyedben, a Tigris folyó partja közelében, egy bolhapiacon. A merénylet után összeégett, elszenesedett holttestek hevertek szerteszéjjel a piactéren az összeroncsolt, megfeketedett árusítópultok között. Nem lévén elég mentőautó a közelben, magánszemélyek is segítettek személyautókon és mikrobuszokon kórházba szállítani a sérülteket. Egy öngyilkos merénylő 63 ember életét oltotta ki a múlt hónapban ugyanebben a körzetben.
Néhány órával korábban autóból tüzelő ismeretlen fegyveresek megöltek egy leányiskolába tartó tanárnőt Bagdad nyugati, főként szunniták által lakott Hadra negyedében. A tanárnő sofőrje is megsebesült. Két aknagránát csapódott be Bagdad egyik déli körzetének egy általános iskolájába. Egy nőt - gyermekére váró anyát - megöltek a repeszek, nyolc iskolás megsérült.
Az újabb merényletek időben egybeesnek azzal, hogy az Egyesült Államok megkezdte az erősítésként Irakba küldendő újabb amerikai csapatok helyszínre vezénylését. Az amerikai kormány közlései szerint a csapaterősítés azt a célt szolgálja, hogy sikerüljön rendet teremteni az erőszaktól, elsősorban felekezeti erőszaktól dúlt iraki fővárosban.
MTI - fidesz.hu