Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz tájékoztató 175 ezer példányban Győr megyében

175 ezer Győr-Moson-Sopron megyei háztartásba juttatják el a Fidesz aktivisták ezen a héten "A hazugság ára" című tájékoztatót - jelentette ki Benkő Szilárd, a párt győri alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2007-01-22 13:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:02.953479, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Benkő Szilárd elmondta: a kiadvány arról tájékoztat, hogy mennyit fizetnek az idén az emberek a gázszolgáltatásért, a távfűtésért, az oktatásért az egészségügyért. A politikus emlékeztetett: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azt ígérte, hogy nem fog emelkedni a gáz ára. Ezzel szemben az az igazság, hogy a kormány döntése miatt drasztikusan nőnek a családok gázszámlái, és a távfűtéses lakásokban élők is sokkal többet fizetnek ezentúl - hangoztatta.

Az alelnök kitért arra a szocialista ígéretre, hogy nem lesz tandíj, ezzel szemben viszont a Gyurcsány-kormány fizetőssé tette a felsőoktatást. Hasonlóképpen fizetős az egészségügy is a szocialista ígéretek ellenére, hiszen a kormány bevezette a vizitdíjat, az ágydíjat - mutatott rá. Mindeközben kormányzati luxusnegyed felépítését tervezi 60 milliárd forintért, és 20 milliárd forintot költ a maga reklámozására - mondta az ellenzéki politikus.

Kérdésre válaszolva annak a reményének adott hangot, hogy "az igazság és a valóság ismerete alapján" hozzák meg az emberek döntésüket a következő választások alkalmával.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek