Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Magyar Kultúra Napja

1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnuszt, és ennek emlékére 1989 óta január 22-e a magyar kultúra ünnepe. Ennek megfelelően a fővárosban és a vidéki városokban is számos rendezvénnyel emlékeznek az eseményre. A Gondola írása.


Dátum: 2007-01-22 14:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:04.384025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Lezsák Sándor alelnök a Parlamentben köszönti a kultúra és a művészetek kiemelkedő alkotóit.

A Budapesti Kamaraszínház Tivoli Színházában ma rendezik meg a XII. Magyar Drámaíró Versenyt. Gosztonyi János, Fráter Zoltán és Nényei Pál vasárnap írta meg egyfelvonásosait, amelyeket hétfőn mutatnak be a Budapesti Kamaraszínház Tivoli Színházában.

Az idén a drámák témáját a Nyomoznak utánunk a világhálón című újságcikk adja, amelyet még szombaton este, a Vasárnap Reggel másnapi írásai közül sorsoltak ki Budapesten, a Tivoli Színház előcsarnokában. A kiválasztott cikk arról szól, hogy a munkaadó egy állás betöltésénél mennyire veszi figyelembe a jelöltről az interneten megtalálható információkat.

A Magyar Rádió és a XXI. század Magyar Drámájáért Alapítvány tizenkettedik éve rendez drámaíró versenyt.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban pedig egész éjjel magyar filmeket vetítenek.

Számos vidéki településen is megünneplik a Magyar Kultúra Napját: Miskolcon koszorúzást tartanak Kölcsey Ferenc emléktáblájánál, Szegeden pedig a költő szobránál.

Tizenkét országból érkeznek vendégek a Stefánia-palotában hétfőn megrendezésre kerülő XI. Magyar Kultúra Napja Gálára. A gála a multikulturális Európai Unió példaértékű eseménye, amely megmutatja, hogy ünnepelheti egy nemzet a kultúráját úgy, hogy abban más nemzetek képviselői is részt vesznek.

A Magyar Kultúra Napja Gálán adják át a Magyar Kultúra Lovagja elismeréseket azoknak a hazai és határon túli személyiségeknek, akiket a magyar és az egyetemes kultúra ápolása, fejlesztése terén huzamos időn át kifejtett önzetlen, lovagias tevékenységük elismeréseképpen társadalmi szervezetek, önkormányzatok, civil közösségek jelöltek a címre.

E rangos elismerést a Falvak Kultúrájáért Alapítvány hívta életre 1998-ban. A kitüntetettek oklevelet, ezüst kitűzőt és érmet kapnak, nevüket bejegyzik a Magyar Kultúra Lovagjai Aranykönyvébe. Az ünnepélyességet ez évben is emeli a Szent Korona másolatának jelenléte, amely mellett a történelmi korok katonái állnak díszőrséget.

A rendezvény hazai díszvendég települése Szabadbattyán a Sárrét kultúrájából nyújt ízelítőt. A gála külföldi díszvendége a 17 000 lakosú kárpátaljai Rahó, ahol a 12 nemzetiség él egymás mellett békében, egymás kultúráját tisztelve. A kb. 2000 fős magyar lakosság napjainkban az anyanyelv fennmaradásáért küzd. Az utóbbi évek nagy eredménye, hogy az általános iskolában magyar tannyelvű osztályt indítottak, azonban magyar óvoda hiányában csak kevesen mernek vállalkozni arra, hogy gyermeküket magyar iskolába járassák.

A rendezvényt Norvég Királyság, a Szlovén Köztársaság és Ukrajna magyarországi nagykövete is megtiszteli jelenlétével - olvasható a Falvak Kultúrájáért Alapítvány közleményében.

Gondola - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek