Paczolay Péter az Ab helyettes elnöke
Paczolay Pétert választották meg három évre az Alkotmánybíróság (Ab) helyettes elnökének a testület tagjai - közölte Sereg András, az Ab sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel.
Dátum: 2007-01-22 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71036
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:08.762025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület teljes ülésén titkos szavazással választották meg Paczolay Pétert, aki március 11-i hatállyal veszi át a hivatalt - áll a közleményben. Választásra azért került sor, mert Erdei Árpádnak, a testület jelenlegi helyettes elnökének március 10-én lejár a kilencéves alkotmánybírói mandátuma. Paczolay Pétert az Országgyűlés 2006. február 6-án választotta meg alkotmánybírónak. Korábban az Alkotmánybíróság főtanácsosa, majd főtitkára is volt, 2005 augusztusától, alkotmánybíróvá történő megválasztásáig, a Köztársasági Elnöki Hivatal vezetője volt.
MTI - fidesz.hu