Jász-Nagykun-Szolnok: területfejlesztési stratégiai program
Elfogadták a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Területfejlesztési Stratégiai Program két éves akciótervét, amely a 2007-2013 közötti időszakban elinduló és megvalósuló projektek előkészítését és gyakorlati megvalósulását - jelentette be a megyei területfejlesztési tanács elnöke a testület hétfői, Szolnokon tartott ülése utáni sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-01-22 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71042
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:10.811846, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az akcióterv meghatározza a konkrét beavatkozási területeket, és biztosítja a megyei és kistérségi elképzelések regionális és ágazati operatív programokhoz illeszkedését - tette hozzá Fejér Andor. Tájékoztatása szerint a kétéves megyei akcióterv összeállítása során a települési önkormányzatok 2006. augusztusáig összegyűjtötték és továbbították a 2007-ben illetve 2008-ban megvalósítandó fejlesztési elképzeléseiket. A tervezési munka következő lépéseként,
2006. novemberében a települési önkormányzatok részvételével hét kistérségi egyeztető fórumot rendeztek, ahol lehetőség nyílt az összegyűjtött anyag megvitatására, és végül a kistérségi társulások a megyei és kistérségi projekteket (projektcsomagokat) az idén januárban rangsorolták.
Az akciótervben például a közlekedési és környezetvédelmi területen olyan nagy ívű projektek szerepelnek, mint a 4-es főút Szolnok és Püspökladány közötti szakaszának 2-szer 2 sávos kiépítésével a megye bekapcsolása a gyorsforgalmi úthálózatba, a 31-es és 33-as főút főút megerősítése 11,5 tonnás tengelyterhelésre, valamint a kunszentmártoni és jászberényi elkerülő út megépítése illetve továbbfejlesztése. A Vásárelyi-terv keretében a hanyi-tiszasülyi, a nagykörűi és a nagykunsági árvízszint csökkentő tározó kialakítását tervezik. A vasútvonalak korszerűsítéséért a Szolnok-Békéscsaba-Lőkösháza és a Szolnok-Záhony vonal átépítését jelölték meg teendőként.
MTI - fidesz.hu