Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Prága cáfolja, hogy Kanadától venne vadászgépeket

Cáfolta a cseh védelmi minisztérium azt a kanadai sajtóhírt, miszerint Csehország 15 darab amerikai gyártmányú F-18-as vadászgépet venne a kanadai hadseregtől.


Dátum: 2002-12-13 11:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6512
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:00.854225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kanadai The National Post című lap csütörtöki kiadásában a kanadai védelmi minisztériumra hivatkozva azt írta, hogy a felek között a tárgyalások már igen előrehaladott állapotban vannak. A lap szerint a csehek által megvett gépeket először az amerikai Boeing cég korszerűsítené, s csak azután kerülnének Európába.

Jaroslav Tvrdík cseh védelmi miniszter a kanadai újsághírt nem erősítette meg. - A cseh légtér védelméről, illetve annak formájáról február végén születik döntés. Addig nincs alapja az ilyen híreknek - mondta a miniszter. Szerinte a kanadai értesülés a tények rossz értelmezésén alapul. Miután ugyanis Prága az ősszel pénzhiányra hivatkozva lemondott a JAS-39 Gripen típusú korszerű vadászgépek megvásárlásáról - ez az üzlet kétmilliárd eurójába került volna Csehországnak -, a kormány felszólította az Egyesült Államokat, Kanadát, Franciaországot, Nagy-Britanniát, Németországot, Svédországot és Törökországot, hogy tegyenek egy új, olcsóbb ajánlatot. A miniszter megerősítette, hogy az ügyben Kanadával is folynak tárgyalások, s a lap információja valószínűleg ezen alapszik. - Természetesen semmiféle döntés nincs - szögezte le Tvrdík.

November végén Prága és Pozsony megállapodtak abban, hogy a cseh-szlovák légtér védelmét közös erővel oldják meg. Részletek egyelőre nem ismeretesek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek