Számvevőszéki vizsgálatot kér Demszky Gábortól a Fidesz
A Fidesz két fővárosi politikusa, Tarlós István és Pokorni Zoltán arra kéri Demszky Gábor főpolgármestert, kezdeményezzen számvevőszéki vizsgálatot a fővárosi közműcégeknél.
Dátum: 2007-01-23 08:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71058
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:16.517755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálja át a fővárosi tulajdonú közműcégek 2002 és 2006 közötti gazdálkodását - indítványozza Tarlós István és Pokorni Zoltán. A fővárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője és helyettese csütörtökön a Fővárosi Közgyűlés elé terjeszti erről szóló javaslatát. Demszky Gábor főpolgármestertől azt kérik, kezdeményezze az ÁSZ-nál, hogy az állami pénzek felhasználását ellenőrző szervezet jövőre vizsgálja a BKV Zrt., a Fővárosi Vízművek Zrt., a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt., a Főtáv, a Fővárosi Csatornázási Művek, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. és a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. gazdálkodását.
"Ennek semmi akadálya, ugyanis a számvevőszék néhány évente ellenőrzi a fővárosi cégek működését" - mondta Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ). Arra nem tudott válaszolni, támogatják-e a fideszes indítványt, előbb meg szeretnék ismerni.
Tarlós István azt mondta, azért javasolják az ÁSZ-vizsgálatot, mert a városvezetés egyértelművé tette, hogy a szolgáltatások szűkítésével akarja megtalálni a hiányzó működési forrásokat. "Ideje tisztán látni a főváros gazdálkodását" - mondta Tarlós. Hozzátette, hogy nem céljuk a bűnbakkeresés, csak nincs más eszközük az információk beszerzésére, akadályokba ütköznek, ha valamit meg akarnak tudni a városházán.
magyarhirlap.hu - fidesz.hu