Szorult helyzetben a főváros
A fővárosi költségvetési koncepcióban eddig jelzett 9 milliárd forint helyett akár 13 milliárdos forráshiánya is lehet a fővárosi önkormányzatnak. A közgyűlés a tervek szerint csütörtökön tárgyalja meg a költségvetés koncepcióját.
Dátum: 2007-01-23 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:17.206424, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fővárosi önkormányzat több téren is kevesebb forrást kap a kormánytól, mint ahogy arra korábban számítani lehetett - mondta az InfoRádiónak a fővárosi SZDSZ frakció vezetője.
Ikvai-Szabó Imre szerint jelenleg nem a kevesebb pénz miatti megszorításról folyik a vita, hanem arról, hogy tárgyalják-e a költségvetés koncepcióját.
A politikus az InfoRádióban elmondta: a forrásmegosztás révén a fővárosnál 1 százalékkal, azaz csaknem 3 milliárd forinttal kevesebb pénz marad, mint amivel korábban kalkuláltak.
Tarlós István, a fővárosi Fidesz-frakció vezetője szerint a főpolgármester szinte eszelős módon próbálja megvalósítani fejlesztési terveit. Hozzátette: inkább a város működőképességének fenntartására kellene koncentrálni.
inforadio.hu - fidesz.hu