Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hétvégén már mínusz 15 fok is lehet

Idén sem marad el a tél. Az előrejelzések szerint a hét közepétől Magyarország területén akár mínusz 15 fokos hideg is lehet. Bár a prognózisok tartós lehűlést ígérnek, a meteorológus arra figyelmeztet, hogy a hosszú távú jóslatokat érdemes fenntartással kezelni.


Dátum: 2007-01-23 09:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71062
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:17.779307, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csütörtök hajnalban már mindenhol fagyni fog az országban, a nyugati országrészben pedig hóra is számítani lehet - mondta el az InfoRádióban Vissy Károly meteorológus.

Ekkortól éjszakánként mínusz 8 fokra is számítani lehet, napközben pedig fagypont körüli hőmérséklet alakulhat ki.

Hétvégén azokban az országrészekben, ahol összefüggő hóréteg képződik, és a csapadékos napokat száraz időszak követ, ott éjszakánként akár mínusz 15 Celsius fokra hűlhet a levegő.

Időjárás a hét közepéig

Addig azonban az enyhe, csapadékos időt okozó mediterrán ciklon átvonul felettünk, mögötte északnyugat felől több hullámban nedves, egyre hidegebb levegő árasztja el a Kárpát-medencét.

Beköszönt tehát az igazi tél, többnyire erősen felhős lesz az ég és többfelé várható csapadék, általában havazásra, hózáporokra számíthatunk, ám délen időnként eső is esik majd.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek