Kína elismerte űrfegyverkísérletét
Megerősítette Kína kedden, hogy elvégezte első kísérletét műholdak megsemmisítésére képes rakétájával.
Dátum: 2007-01-23 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71064
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:18.498052, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Liu Csien-csao (Liu Jianchao) pekingi külügyi szóvivő sajtóértekezletén közölte, hogy Kína végrehajtotta a kísérletet, és erről értesítette az Egyesült Államokat. A szóvivő múlt pénteki sajtóértekezletén még sem megerősíteni, sem cáfolni nem volt hajlandó a kísérlet elvégzésének tényét, egyben hangsúlyozta, hogy országa nem szándékozik űrfegyverkezési versenybe bocsátkozni. A szóvivő kedden megismételte, hogy Kína ellenzi az űrfegyverkezési versenyt, és ebben változatlanul nem kíván részt venni. Hangsúlyozta emellett, hogy a kísérlet nem irányult egyetlen ország ellen sem, és nem is jelent fenyegetést bármelyikükre nézve.
Amerikai hírszerző szolgálatok a múlt héten jelezték a kínai kísérlet megtörténtét. Először az Aviation Week című hetilap közölt róla információt, majd a Fehér Ház egy magas rangú illetékese is megerősítette, hogy az amerikai hírszerzés észlelt egy ilyen kínai kísérletet. A fehér házi illetékes közlése szerint egy kiszolgált kínai meteorológiai műholdat semmisítettek meg január 11-én egy kínai ballisztikus rakétával, illetve az arra szerelt robbanófejjel, 800 kilométerrel a Föld felett. Amerikai, japán, ausztrál és dél-koreai illetékesek aggodalmuknak adtak kifejezést az amerikai hírszerzés által jelzett kínai kísérlet miatt. Hétfőn az amerikai külügyminisztérium szóvivője közölte, hogy kínai illetékesek tájékoztatták a Pekingben a hét végén tárgyaló Christopher Hill amerikai külügyi államtitkár-helyettest a kísérlet végrehajtásáról.
MTI - fidesz.hu