Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gál J. Zoltán a bírálók célkeresztjében

A kormány- és pártkommunikációval kapcsolatos problémák alapvetően Gál J. Zoltán alkalmatlanságára vezethetők vissza - hívták fel lapunk figyelmét MSZP-s informátoraink, akik szerint Gyurcsány Ferenc bizalma államtitkára iránt már-már irracionálisnak tűnik, túlmutat a politikai érdeken.


Dátum: 2007-01-23 09:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71065
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:18.837010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Várhatóan felfelé buktatják Gál J. Zoltánt, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) államtitkárát, akinek legfontosabb feladata a kormány és az MSZP kommunikációjának koordinálása lett volna. Úgy tudjuk, a politikust hamarosan Gyurcsány Ferenc kabinetfőnökének nevezik ki. Azzal az összes, lapunk által megkérdezett szocialista politikus egyetértett, hogy Gál J. Zoltánt lehetőség szerint minél előbb el kellene távolítani a kommunikációs stáb éléről, ugyanis a parlamenti választási győzelem óta eltelt hónapok bebizonyították, a magát PR-szakembernek tartó szocialista képviselő teljesen alkalmatlan a feladatra, képességei jóindulattal is közepesnek értékelhetők. - Nem meri senki sem kimondani, de a császár meztelen - szemléltette a kommunikációs csapathoz közel álló forrásunk a stábon belüli hangulatot azután, hogy az államtitkár munkatársaira hárította a felelősséget az elkövetett szakmai hibákért. Többen úgy vélik, a kormánykommunikáció teljesen esetleges, nincsen stratégiai tervezés, "egyik napról a másikra létezik", és ez tényleges nehézségeket okoz az MSZP, a kabinet és a frakció működésében.

Bár a nehézségeket Gyurcsány Ferenc is érzékeli (már több fórumon is megjegyezte, a kormány döntéseinek miértjét nem érti senki), bizalma töretlen államtitkára iránt. - Nem lehet tudni, a miniszterelnöknek miért ennyire fontos Gál J. Zoltán, már-már irracionálisnak tűnik ez a bizalom, politikai érdekkel nem magyarázható - fogalmazott egy befolyásos szocialista politikus. Mások tudni vélik, 2000 augusztusa óta Gyurcsány stratégiai szövetségese a MeH jelenlegi államtitkára, aki később Medgyessy Péter volt miniszterelnök közvetlen munkatársaként és kormányszóvivőként is dolgozott.

A kommunikációs csapat több meghatározó személyisége is távozni kényszerült a közelmúltban az állandóvá váló bírálatok miatt. Batiz András egykori szóvivő és Tóth Miklós, a kormányzati kommunikációért felelős szakállamtitkár egy napon jelentették be, a magánszférában kívánnak dolgozni a jövőben. Sokan úgy vélik, a felelősöket a "sor végén" keresték és találták meg. Úgy tudjuk, Szigetvári Viktornak, az MSZP volt kampányfőnökének a lelépésére egyértelműen a Gál J. Zoltánnal vívott szakmai nézetkülönbségek és rivalizálás miatt került sor. Szigetvárit az országgyűlési kampányban nem vonták be a titokban formálódó kormányzati megszorítócsomag előkészítésébe, ami miatt később komoly ellentmondásokkal kellett szembesülnie a pártnak és a kormánynak. A volt kampányfőnök távozásának másik oka az lehet, hogy az előzetes ígéretek ellenére nem kapott pozíciót a kommunikációs csapatban.

- Az eltelt nyolc évben Orbán Viktor elismertsége romlott akkora mértékben, mint Gyurcsány Ferencé ez alatt a fél év alatt - mondta egyik MSZP-s forrásunk, aki szerint ez nagyrészt az elhibázott kommunikációs stratégiának is köszönhető. Hibás elképzelésnek tartják, hogy a miniszterelnök "beleállt" a megszorító intézkedések okozta kereszttűzbe, amikor már a Horn-kormány idején is a pénzügyminiszternek, Bokros Lajosnak kellett elvinnie a balhét. - A kiigazítások szükségességét az elmúlt 16 év elhibázott döntéseivel, illetve a szocializmus utolsó bástyáinak leépítésével kellett volna magyarázni, és nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni arra, a racionalizálással nagyarányú fejlesztések indulnak be - vélekedett egyik informátorunk.

Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek