Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Imakilenced Somorján

A Somorjai Római Katolikus Plébánia és a Pázmaneum Társulás 2007. január 21-én, vasárnap Somorján tartotta az Imakilenced soron következő 6. állomását. A keresztény magyarság lelki megújulásáért folytatott kilenced keretében havonta mindig egy-egy magyar szent vagy hitvalló életéről elmélkednek a felvidéki magyar katolikus hívek.


Dátum: 2007-01-23 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71067
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:19.534690, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az II. Felvidéki Imakilenced somorjai állomásának kezdetén ThDr. Karaffa János, a Pázmaneum Társulás elnöke szólt a jelenlévő zarándokokhoz és bejelentette, hogy Orosch püspök atya buzdítása nyomán az egész év folyamán Árpád-házi Szent Erzsébet életéből és erényeiből merítve elmélkednek majd az Imakilenced egyes állomásainak keretében.

Ezt követően Somorja szülötte, Jankó Gábor dunaszerdahelyi káplán tartotta a Szent Erzsébet imaórát a Pázmaneum által frissen kiadott Kilenced Árpád-házi Szent Erzsébethez c. imafüzetből.

Az imaórát Farkas Zsolt komáromi káplán érdekes egyháztörténeti előadása követte Boldog Özséb és az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, a pálosok történetéről.

Az ünnepi szentmisét ThDr. Pápai Lajos győri megyéspüspök mutatta be 19 oltártestvérével együtt a somorjai Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt plébániatemplomban. A püspök atyát, az oltártestvéreket és a zarándokokat Mons. Barcsek Sándor pápai káplán, somorjai esperesplébános köszöntötte.

A püspök atya szentbeszédében a vasárnapi evangéliumról, Szent Erzsébetről és a magyar hitvallók példájáról beszélt a templomot megtöltő zarándokoknak. Kiemelte a keresztény öröm fontosságát a hívő katolikus életében. Elbeszélte egy bebörtönzött görög katolikus pap történetét, akinek a kommunista hatalom többször is felajánlotta a szabadulást, amennyiben megtagadja hitét, de az atya hűen kitartott az Anyaszentegyház mellett. Buzdította a jelenlévőket, hogy ők is tartsanak ki katolikus hitük és a keresztény értékek mellett. Hangsúlyozta a keresztény családok szerepét, akik központtá kellene, hogy váljanak a mai embertelen világban. Szólt a fiatalokhoz is, akiket a rendezett házasságra és egymás iránti őszinte szeretetre biztatott. A püspök atya lelkipásztori tapasztalataiból merítve világított rá a keresztény tanúságtétel mikéntjére a 3. évezredben.

A szentmise végén Sárai Attila szímői plébános, a Pázmaneum Társulás alelnöke hívta meg a zarándokokat az Imakilenced következő állomására, amely 2007. február 25-én lesz Érsekújvárott. A püspöki áldást követően nemzeti imádságunk és a Boldogasszony Anyánk c. ősi himnuszunk eléneklésével ért véget a szentmise. A zarándokok Szent Erzsébet emlékképet kaptak ajándékba, majd pedig a somorjai hívek szeretetlakomára hívták a több autóbusszal és autóval érkezett vendégeket.

Karaffa Attila/Pázmaneum

Kapcsolódó elemek