Madárinfluenza gyanú és sertéspestis Magyarországon
Magyarországon Csongrád megyében, Szentes környékén madárinfluenza gyanús esetekre bukkant az állategészségügyi szolgálat - jelentette be Süth Miklós országos főállatorvos kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-01-23 12:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:24.059297, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szakember közölte azt is, hogy Nógrád megyében a szlovák határhoz közel 3 sertéspestissel fertőzött vaddisznót találtak. A főállatorvos mindkét állatjárványügyi esettel kapcsolatban elmondta, hogy az állategészségügyért felelős hatóság megtette a szükséges intézkedéseket és az esetekről tájékoztatta az Európai Unió illetékeseit is.
MTI - fidesz.hu