Átadták a bonyhádiak a kórházukért gyűjtött aláírásokat
Több mint 14 ezer aláírást adtak át kedden délben az Egészségügyi Minisztériumban a bonyhádiak a tárca ágyszámjavaslata, a városi kórház nullára csökkentett aktív ágyszáma miatt tiltakozva.
Dátum: 2007-01-23 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:25.791716, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az íveket Rapi Katalin egészségpolitikai szakállamtitkár vette át" - mondta Potápi Árpád polgármester, a város fideszes országgyűlési képviselője, aki a kórház dolgozóinak kíséretében kereste fel a minisztériumot. A nem egészen másfél hét alatt összegyűlt 14.130 aláírás a polgármester véleménye szerint az ellátási terület harmincezres létszámát tekintve "nem kis teljesítmény". A tiltakozásnak erről a formájáról a kórház január 11-i összdolgozói értekezletén döntöttek az orvosok és ápolók, mivel 30 százalékuknak megszűnhet a munkája a döntést követően a kórházigazgató szerint. Időközben a dél-dunánfúli egészségügyi tanács elutasította a miniszter javaslatát, Potápi Árpád szerint érdemi egyeztetés hiányában döntöttek így a régió képviselői. Hozzátette: remélik, a tárca "figyelembe veszi az emberek véleményét", és március elejére várhatóan "elfogadható, kompromisszumos" döntés születik.
MTI - fidesz.hu