A honvédelem össznemzeti ügy
A Fidesz a honvédség ügyét össznemzeti ügynek tekinti, ezért támogatja a hatékonyság javítását, a szükséges reformokat, így a honvédség létszámának növelését is.
Dátum: 2007-01-23 14:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:26.914225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Veszélyesnek tartunk ugyanakkor minden olyan törekvést, ami az átszervezés eredményeként gyöngíti a hadsereget. A Magyar Honvédségnek késznek kell lennie expedíciós feladatok megoldására, de az ország területi integritásának megvédésére is! A kormány túlzottan az expedíciós hadseregre helyezi a hangsúlyt, míg a Fidesz az expedíciós és a haza védelmét is szem előtt tartó hadsereg kialakítását támogatja.
A túlburjánzott minisztériumi apparátus leépítését is elfogadhatónak tartjuk, de azt már nem, hogy a honvédség a költségvetésből csupán egy százalékos támogatásban részesül. Ez kevés, így az ország nem tud megfelelni a NATO-feladatoknak. Erre utal, hogy egyik szövetséges ország egy befolyásos politikusa már hazánk NATO-tagságának felfüggesztését szorgalmazza.
Lázár János (Fidesz)
az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke