Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beolvasnának Hillernek a szakközepesek

Látogatásra várja tetszőleges időpontban az oktatási tárca vezetőjét, államtitkárát és a fővárosi oktatási bizottság tagjait a Lengyel Gyula Kereskedelmi Szakközépiskola, ahol 150 órás éhségsztrájkba kezdtek pedagógusok és szimpatizánsok az intézmény tervezett megszüntetése miatt.


Dátum: 2007-01-23 15:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71096
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:29.675293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Pécsi Ágnes, az intézmény egyik pedagógusa az MTI-nek kedden cáfolta azokat a sajtóinformációkat, hogy az iskola megmentése érdekében politikusoktól várnának segítséget, illetve, hogy Szili Katalin házelnök közbenjárását kérnék.

Nem politikai, hanem oktatási kérdésről van szó - szögezte le a pedagógus, aki 150 társával jövő hétfő reggelig folytatja akcióját az idén 150 éves intézmény megmentéséért.

Kitért arra is, hogy a szakközépiskola bejáratánál transzparenst függesztettek ki, amilyen vállalásokat tehetnek a diákok, így például azt, hogy 150 óráig nem káromkodnak, vagy nem esznek csokoládét, csipszet, így is tiltakozva iskolájuk tervezett bezárása ellen.

Az iskolában jelenleg 630 diák folytatja középfokú tanulmányait.

A fővárosi oktatási bizottság pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott: mintegy húsz iskola és 500 pedagógus jövőjét érinthetik a fővárosi önkormányzat két éve megkezdett szakképzési reformjának idei lépései, köztük a várható intézmény-összevonások.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek