Két és fél év börtön a szocialisták polgármesterének
Nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélte a Gyulai Városi Bíróság Szarvas Attilát, Mezőkovácsháza korábbi polgármesterét - tájékoztatta Bakos István, a város jelenlegi polgármestere kedden az MTI-t.
Dátum: 2007-01-23 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71100
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:31.097849, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kukla Angelika, a Békés Megyei Bíróság sajtószóvivője kedden írásban annyiban erősítette meg a távirati iroda értesülését, hogy közölte: az első fokon eljáró bíróság még január 9-én hozott ítéletet egy vádlott ügyében, akit ő közleményében csupán nevének kezdőbetűivel jelölt meg.
Mint fogalmazott: "Sz. A." vádlottat három rendbeli gazdasági előny jogosulatlan felhasználásának bűntettében, három rendbeli magánokirat-hamisítás vétségében és folytatólagosan elkövetett társadalombiztosítási csalás bűntettében ítélték bűnösnek.
A bíróság az első rendű vádlottat továbbá három évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és kimondta: a vádlott csak a börtönbüntetés háromnegyed részének letöltését követően bocsátható feltételes szabadságra.
A bíróság ítéletében elrendelte a Nógrád Megyei Bíróság korábbi jogerős ítéletével kiszabott egy év tíz hónap börtönbüntetés végrehajtását is.
A per másod-, harmad-, illetve negyedrendű vádlottjait felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, illetve pénzbírsággal sújtották.
Az ítélet ellen a vádlottak, illetve védőik - elsősorban felmentésért - fellebbezést jelentettek be. Az ügyész az elsőrendű vádlott vonatkozásában a büntetés súlyosbítása végett jelentett be fellebbezést.
Bakos István elmondta, hogy ő az előző ciklusban alpolgármesterként tevékenykedett Mezőkovácsházán, ám akkor a Szarvas Attila polgármester vezette önkormányzati többség "nem engedte dolgozni, mondván, összeférhetetlen".
Hozzátette: az előző ciklusban számtalan szabálytalanságot fedezett fel az önkormányzat pályázatai kapcsán történt kifizetéseknél, illetve egyes önkormányzati beruházásokkal kapcsolatban, s ezért fordult még évekkel ezelőtt a rendőrséghez.
A per részleteit, mint mondta, nem ismeri, ezért azt nem tudta megmondani, pontosan milyen konkrét cselekményekért mondta ki ítéletét a bíróság.
Bakos István múlt év őszétől Mezőkovácsháza polgármestere. Függetlenként, a Fidesz támogatásával indult a választáson. Elődje, Szarvas Attila korábban szintén függetlenként indult, de ő az MSZP támogatásával lett a város polgármestere.
MTI - fidesz.hu