Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korlátozott függetlenséget kap Koszovó?

Valószínűleg korlátozott függetlenséget ajánl Koszovónak az albán többségű dél-szerbiai tartomány státusának meghatározásával megbízott ENSZ-diplomata, egyszersmind biztonsági garanciákat kínál a tartományban élő szerb kisebbség számára - közölte kedden egy német külügyminiszter-helyettes.


Dátum: 2007-01-24 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:35.239885, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Martti Ahtisaari volt finn elnök korábbi közlés szerint pénteken ismerteti ajánlásait az úgynevezett koszovói összekötő csoport tagjainak - az Egyesült Államoknak, Oroszországnak, Franciaországnak, Nagy-Britanniának, Olaszországnak és Németországnak - képviselőivel. Belgrád és Pristina egy hétre rá, február 2-án ismerheti meg az ajánlásokat. Gernot Erler német külügyminiszter-helyettes azt mondta, általános a várakozás, hogy az Ahtisaari-jelentés a szuverenitás bizonyos korlátozása mellett támogatni fogja Koszovó függetlenné válását, egyszersmind nemzetközi erők jelenléte útján biztonsági garanciákat nyújt a tartományban élő kisebbségek számára. A német diplomata visszautasította Boris Tadic szerb elnök kérését, hogy halasszák el a koszovói ENSZ-terv nyilvánosságra hozatalát addig, amíg a vasárnapi választások nyomán megalakuló új szerb kormány át nem veszi a hadsereg feletti ellenőrzést.

Mint diplomáciai forrásból kiszivárgott, az ajánlások között szerepel az is, hogy Koszovó kérhesse felvételét a nemzetközi szervezetekbe. A koszovói RTK televízió szerint a pristinai tárgyalóküldöttség már megkapta az Ahtisaari-féle javaslatcsomag egyes ajánlásait, s elégedett annak tartalmával. Közben Branko Crvenkovszki macedón elnök a balkáni ország nemzetbiztonsági tanácsának ülése után emlékeztetett arra, hogy továbbra is gyengék a koszovói intézmények, a tartományban szélsőségesek és bűnözők mászkálnak szabadon, s - figyelmeztetett - nem szabad lebecsülni az ebből fakadó kockázatokat. Mint mondta, a macedón hatóságok továbbra is éberek maradnak, s szoros figyelemmel követik a fejleményeket a Macedóniával szomszédos tartományban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek