Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki felügyelné a szolgálatokat?

Katonai nemzetbiztonsági iroda néven új csúcsszervet alakítana ki a Honvédelmi Minisztériumban egy Szekeres Imre honvédelmi miniszterhez címzett koncepció a katonai elhárítás és a katonai felderítés szervezeti összevonásával. Az elképzelés szerint a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok megmaradhatnának a honvédelmi miniszter felügyelete alatt.


Dátum: 2007-01-24 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71119
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:37.785743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány nem a katonai titkosszolgálatok megszüntetésével takarítana meg költségeket, hanem azzal, hogy az átalakítások révén eladhatnák a Katonai Biztonsági Hivatal legértékesebb épületét a Gellért-hegy oldalában, a XI. kerületi Schweidel József utcában.

A Szilvásy György kancelláriaminiszter által felkért kormánytanácsadó testület azonban nem nyitott erre az elképzelésre. Szerintük ez nem járna megtakarítással, és csak fenntartaná a párhuzamosságokat a szolgálatok működésében. A munkacsoportot a kádári III-as főcsoportfőnökség egykori tagjait is alkalmazva Vidus Tibor vezérőrnagy vezette, aki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója volt a Horn-kormány idején. A testület az egyetlen költségtakarékos és szakmailag is indokolt megoldásnak azt tartja, ha funkcióik alapján vonják össze a titkosszolgálatokat: a katonai felderítés beépülne a polgári hírszerző Információs Hivatalba, a katonai elhárítás tisztjeinek egy része pedig az NBH-nál kapna munkát. Ezután a Gyurcsány Ferenc bizalmasának számító Szilvásy által vezetett kancellária felügyelhetné az összes nemzetbiztonság szervezetet, meghagyva a katonáknak pár kis létszámú felderítő és belbiztonsági alakulatot.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek