Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szülészeti osztályok tucatjai szűnnek meg

A folyamatban lévő egészségügyi "reform" alapjában rendezi át a szülészeti, valamint csecsemő- és koraszülött ellátást. A szaktárca és a szakma is egyetért abban, hogy a szülészeti ellátást centaralizálni kell, még azon az áron is, hogy ezzel országszerte tucatnyi helyen szűnnek meg szülészeti osztályok.


Dátum: 2007-01-24 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:42.953812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ország csaknem száz szülészetéből ugyanis több mint harminc helyen a szülészet mellett nincs gyerekellátás, míg két tucat város gyerekosztályán van ugyan, de nincs annyi orvos, hogy megfelelő ügyeletet szervezzenek.

Szolnoki Andrea, a főváros egészségügyi bizottságának SZDSZ-es elnöke korábban kifejtette: a lefaragások miatt kórházi várakozásra is fel kell készülniük a fővárosiaknak. A politikus szerint ennek oka, hogy a belgyógyászati ágyak száma Budapesten 2685 ágyról 1905-re, vagyis 29 százalékkal csökken.

Szolnoki számításai szerint a sebészeti és a szülészeti ágyak száma 40-40, a csecsemők ellátásé pedig 30 százalékkal lesz kevesebb.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek