Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Háromszéki magyarok világtalálkozója lesz Sepsiszentgyörgyön

A háromszéki magyarok világtalálkozóját rendezik meg az idén a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgyön - jelentette be szerdán sajtótájékoztatón Egerben a romániai, többségében magyarlakta megye tanácselnöke.


Dátum: 2007-01-24 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:45.115173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendezvényre, amelyen mintegy 100 ezer ember részvételére számítanak, augusztus 17. és 20. között kerül sor - közölte Demeter János, azt követően, hogy a testvérmegyei együttműködést egyeztette Heves, illetve a svédországi Varmland megye képviselőivel.

Mint elmondta: a találkozóval alkalmat kívánnak teremteni a Kovásznából, vagyis a történelmi Háromszékből elszármazottak számára a kapcsolatok újraélesztésére. Egyben rá kívánják ébreszteni őket, hogy Háromszék jövője nem csupán az otthon élők, hanem a külföldre szakadtak felelőssége is egyben. Minderre annál inkább szükség van, mert a kommunizmus ideje alatt a legkvalifikáltabb szakemberek hagyták el szülőföldjüket. Vagyis azok, akik leginkább segíthetnének Háromszéknek - közölte Demeter János.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek