Átadták a második magyar kollégiumot Srí Lankán
Átadták a második katolikus adományokból épült kollégiumot Sri Lankán, amely a Szent Erzsébet nevét vette fel - tájékoztatta az MTI a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK).
Dátum: 2007-01-24 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:45.416663, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közlemény szerint Anthony Perera püspök és Nagy Károly, a Magyar Katolikus Karitász országos igazgatója avatta fel a 40 személyes leánykollégiumot, az ázsiai szigetország legdélibb városában, Galléban. A háromszintes épület pálmafákkal és virágokkal díszített kertben áll, és a két évvel ezelőtti szökőár miatt hátrányos helyzetbe került diákoknak ad otthont.
A Szent Angyalokról nevezett női szerzetesrend tagjai, akik a kollégiumot működtetik, örömmel fogadták az adományozók kérését, hogy a szolgáló szeretet szentjének nevét viselje a diákotthon, mert mint kiderült, a magyar királylány a Srí Lanka-i nővérek legkedveltebb szentje - zárul a közlemény.
MTI - fidesz.hu