A környezetvédők garanciát várnak Gyurcsánytól
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) kormányzati sorsát illetően várnak egyértelmű állásfoglalást a miniszterelnöktől zöld szervezetek, amelyek továbbra is a tárca megszüntetése miatt aggódnak. A civil szervezetek szerint a gazdasági tárcánál a környezetvédelem egyes ipari lobbik áldozatává válna.
Dátum: 2007-01-24 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:47.589842, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mindez a Greenpeace Magyarország, a Levegő Munkacsoport, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTvSz), a Védegylet, és a WWF Magyarország szerdai közös közleményéből derül ki, amelyet a szervezetek Gyurcsány Ferenc kormányfőhöz intézett nyílt levelükkel együtt juttattak el az MTI-hez.
A zöldtárca megszüntetéséről, illetve a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumba olvadásáról már a tavalyi országgyűlési választásokat megelőzően felröppentek hírek, amelyek múlt novemberben újra szárnyra kaptak. Akkor Persányi Miklós, a KVM vezetője irreálisnak tartotta ezeket az értesüléseket, és azzal nyugtatta meg a zöldeket, hogy addig biztosan nem lesz összevonás, amíg ő miniszter marad. A környezetvédők keveslik Persányi korábbi cáfolatát az ügyben, ezért fordulnak a kormányfőhöz garanciáért. Arról szeretnének megbizonyosodni, hogy a KVM beolvasztása a jövőben sem történik meg.
Schmuck Erzsébet, az MTvSz társelnöke elmondta: tudomása szerint Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter integrációpárti, emiatt különösen félő, hogy a zöldek szerint abszurd terv megvalósul.
A civil szervezetek szerint a gazdasági tárcánál a környezetvédelem egyes ipari lobbik áldozatává válna. Szerintük a környezetvédelem intézményrendszere évek óta eleve folyamatosan gyengül, s egyre kevésbé képes ellátni az alapvető zöld feladatokat.
hirtv.hu - fidesz.hu