Kóka színlelt adóbevallása
A múlt héten kiderült: Medgyessy Péterhez hasonlóan Kóka János is megtalálta módját, hogy ne kelljen bevallania egy jelentős ingatlant a vagyonnyilatkozatában. A gazdasági miniszter 600 négyzetméteres luxusvillát húz fel a Normafánál, ahol csak a telek 100-150 millió forintot érhet. Adószakértők ügyeskedésről beszélnek.
Dátum: 2007-01-24 14:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71151
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:47.897705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hatszáz négyzetméter
A gazdasági miniszter szerzeményének a természetbarátok által jól ismert Normafa ad otthont. Arról a Normafa út 45. alatti, több mint négyezer négyzetméteres telekről van szó, amelyet 2003 szeptemberében vásárolt a Kóka János 51 százalékos tulajdonában lévő Rumed 2000 Ingatlanforgalmazó Kft. A XII. kerület, sőt egész Budapest egyik legdrágább utcájában vagyunk. A helyi városrendezési szabályzat szerint ez az L6/AXII/ 1-es, vagyis hegyvidéki, kertvárosias övezet, melyben (közel három tucat fa - engedélyezett - kivágása árán) Kóka birtoka párját ritkító módon "harap" bele a Hegyvidéknek nevezett városrész erdősorába. A miniszter a négyezer négyzetméteres terület elkerített felén építkezik - ingatlanforgalmazók szerint csak ez a telekrész 100-150 millió forintot érhet -, a másik fele szabadon áll, talán éppen a későbbi áruba bocsátás reményében.
Tavaly tavasszal elkészült a ház alapja, ma már állnak a falak, kész a tető, a nyílászárók is a helyükön vannak, így van rá esély, hogy a luxusvilla még az idén beköltözhető lesz. A 2004. márciusi tervrajz sem mindennapi hajlékot sejtet: a ház alapterülete 200 négyzetméter, ám mivel a tervek két felső szintről is szólnak, a lakóterület ennek háromszorosa lesz. (A bruttó összterület 660 négyzetméter, ám a továbbiakban 600 négyzetméter hasznos területtel számolunk.)
Egy ekkora ház építéséhez egyes szakértők szerint önköltségi áron legalább 70-80 millió forint, mások szerint akár kétszer ennyi pénz kell - a tényleges ár a berendezés luxusfokozatától is függ -, a majdani piaci érték pedig megközelítheti a 300 millió forintot. Következtetéseink a luxusadó alapjául szolgáló övezeti besoroláson és építőipari számításokon nyugszanak. A százmillió forint feletti ingatlanokra kivetett adó alapját az a rendszer szolgálja, amely szerint a fővárost 1-től 13-ig övezetekbe sorolták. A Normafa út a 11-es kategóriába került: az adóhatóság itt félmillió forintra taksálja a házak négyzetméterét, ami Kóka 600 négyzetméterével szorozva épp 300 milliót tesz ki. Ha pedig a 600 négyzetmétert beszorozzuk 270 ezerrel - azzal a hozzávetőleges összeggel, amennyibe a Mit, mennyiért? című építkezői segédlet szerint a budapesti luxusvillák négyzetmétere kerül -, akkor építési költségként 150-160 millió forintot kapunk.
Az ügy pikantériája, hogy miközben a cég másik felét a politikus 2004 óta külön élő felesége, Ruzsovics Ágnes jegyzi, Kóka újdonsült barátnőjével, Szandrocha Kamillával kíván beköltözni az ingatlanba - adta hírül a múlt héten a Színes Bulvár Lap. S hogy az újságban milyen megfontolásból jelent meg a sztori és alkalmasint vette elejét annak, hogy a szakmai körökben már hónapok óta ismert építkezés ügye élesebben szóló botrányként robbanjon ki? Erre nézve irányadó lehet az a vélekedés, mely szerint a miniszter új szerelmének tényét is a megelőző hadviselés jegyében hozhatta nyilvánosságra, elkerülendő a miniszter és beosztottja közti viszony hátterét firtató kétes találgatásokat. Ezt a gyanút látszik igazolni, hogy nyilvánosság mindeddig jobbára a kis színes hírek között értesült az építkezésről. A 600 négyzetméteres alapterület helyett 400-ról szóltak a beszámolók, a költségeket is alsó hangon számolták, sőt a Political Capital szakértője sietett leszögezni, hogy az ügy nem árthat Kóka karrierjének.
Lanyhuló figyelem
Ez tehát az a vagyonelem, amely hiányzik Kóka János bevallásából. A mulasztás annál különösebb, hogy a miniszter az elmúlt években kínos pontossággal feltüntette egyéb ingatlanjait, s figyelmét még egy 3,29 négyzetméteres folyosórészlet sem kerülte el. Mi több, kezdetben - házszám pontossággal - még a címeket is megadta; igaz, később lanyhult a figyelme, és először csak az utcaneveket hagyta el, legutóbb pedig (noha kötelező lenne) már a kerületet sem tüntette fel. E több száz milliós ingatlan eltitkolásával pedig nem kevesebb, mint a vagyonnyilatkozat szelleme sérült. Annak lényege ugyanis - amint Dávid Ibolya 1997 májusában, a vonatkozó törvény vitájában megfogalmazta - az, "hogy amikor valaki egy megbízatást vagy mandátumot elnyer, akkor az abbéli állapotról tegyen nyilatkozatot, hogy milyen vagyoni háttérrel rendelkezik. Majd amikor a megbízatása megszűnik, tesz egy újat, így a két időszak között lemérhető az a vagyonszaporulat, amely alapján eldönthető vagy valószínűsíthető, hogy adózott pénzéből kereste-e azt a nagy vagyont" - fogalmazott az MDF-es politikus.
Épp ezért nem sokat nyom a latban, hogy Kóka János a nyilatkozatában feltüntette tulajdonrészét az ingatlant birtokló Rumed 2000 Kft.-ben. E szemérmes közlésből ugyanis aligha tudhatja meg bárki, hogy a cég tulajdonában nem holmi bicikli árválkodik, hanem hogy e színlelt vagyonbevallás egy luxusvillát is takar. A politikus vagyongyarapodásának megalapozottságát pedig a nehéznél is nehezebb úgy ellenőrizni, hogy a volt üzletember hárommilliárd forintosra becsült vagyonának mintegy tizedét egy családi vállalkozás borítja homályba. Esetünkben nem is annyira a telek megszerzésének körülményei érdekesek, hiszen az még 2003-ban, minisztersége előtt került Kóka birtokába, hanem a százmilliós nagyságrendű építkezés - az ugyanis tavaly tavasszal kezdődött, amikor emberünk már javában belekóstolt a politikusi létbe.
A parlamenti topgazdagok közül egyébként korábban csak Kapolyi László, az állampárti idők ipari minisztere, energiapolitikai kormánybiztosa élt a tudatos ingatlanelrejtés eszközével. A Magyarországi Szociáldemokrata Párt MSZP-kontóra képviselősködő elnöke - vagyonnyilatkozata szerint - csak bérli a budai elitvidéken lévő Béla király úti rezidenciáját. Arról viszont nem tesz említést, hogy a bérbe adó Cloverbrook Holdings Ingatlanfejlesztő Kft. erősen kötődik a személyéhez: bár a cég tulajdonosa egy kifürkészhetetlen hátterű liechtensteini társaság, tisztségviselői a Kapolyi-titkárság munkatársai.
Ügyes adókerülés
Kóka János 2005-ben 23,6 millió forintos jövedelmet vallott be, annak jeleként, hogy a politikusi lét nem kedvez a gazdasági tárcát 2004 ősze óta vezető üzletembernek. Míg 1999-ben még 486 milliót keresett, 2004-ben már csak 6,8 millió forintról tudott számot adni - igaz, megtakarításai jelentős összegeket tesznek ki (lásd táblázatokat). Ugyan a 2005-ben 28 millió forintos adózott eredményt produkáló Rumed 2000 Kft. fő tevékenysége az ingatlanforgalmazás - főbb altevékenységei a földmunka, a tetőszerkezet-építés, a villanyszerelés, a vakolás és a szigetelés -, a cég a valóságban a Kóka család értékesebb vagyonelemeinek gyűjtőhelye. A miniszter helikoptere a közelmúltban történt eladásáig szintén a Rumed 2000 tulajdonában állt - mely tény ugyancsak hiányzik a legutóbbi bevallásából. A cég tevékenységi köréből tehát nem maradhatott ki a nem menetrendszerű légi szállítás és a légi jármű kölcsönzése, mint ahogy a - Kókáné Ruzsovics Ágnes orvos-egészségügyi elkötelezettségére utaló - járóbeteg-ellátás, az egyéb humán-egészségügyi ellátás, illetve a szociális ellátás sem. Kóka 2004-ig ugyancsak a Rumed 2000-en keresztül (rész)tulajdonolta az állami Sulinet-program haszonélvezőjeként ismert Elender Üzleti Kommunikációs és Szolgáltató Rt.-t.
Ezek a tények csak azért sokatmondóak, mert Kóka a Normafa utca 45-öt is a Rumed nevében vásárolta. S hogy ennek mi lehetett az oka, annak hátterét a pécsi Schvertfőgel és Társa Ügyvédi Iroda szakértői világítják meg a lapnak. Ezek szerint az ingatlanforgalmazó cégeknek a magánszemélyekre vonatkozó, általában tízszázalékos vagyonszerzési illeték helyett csak két százalékot kell fizetniük - amennyiben a megvásárolt ingatlant két éven belül továbbszármaztatják. (Ha nem, a normál és a kedvezményes összeg közti különbözet kétszeresét kell büntetésként megtéríteni.) A Rumed 2000 aligha élhetett ezzel a lehetőséggel, hiszen a jogszabályok csak azt az újraértékesítést tekintik ingatlanforgalmazásnak, melynek során a tulajdonos nem épít lakást vagy házat a területen. Kóka pedig az utóbbit tette, így feltehetőleg azt a kedvezményt érvényesíti, mely szerint, aki egy megvásárolt telken négy éven belül házat létesít, mentesül az illeték alól.
Az viszont, ha valaki a családi házát - a költségek leírása végett - egy kft. mögé bújva hozza tető alá, könnyen kiválthatja az APEH érdeklődését, hiszen ez ritkán tartozik egy gazdasági társaság tevékenységébe. Persze mindenre van megoldás. Ingatlanjogászok szerint járható út, hogy megvásároljuk a házat a cégünktől - ez esetben akkor kerülünk összetűzésbe az adóhatósággal, ha nem piaci áron számolunk. A másik gyakorlat, hogy valaki a ház egyik szobáját kinevezi irodának. Onnantól az épületet a kft. székhelyeként vagy telephelyeként jegyzi, sőt gyakori, hogy bérleti díjat fizet a saját vállalkozásának - ám még így is jobban jár, mintha magánszemélyként építkezne.
Az ördög persze ilyenkor is a részletekben rejtőzik; csak hogy egy apróságot mondjunk: kérdés például, hogy ez esetben az egész ház vagy csak az irodának minősített helyiség utáni rezsit írja-e le költségként a tulajdonos. De ez már kevéssé a nagypolitika és az országos gazdasági ügyek, mint az apró, ám a hatályos kormány által felszámolni szándékozott hétköznapi ügyeskedések világa.
Kint is, de bent is
Bár miniszteri kinevezése után Kóka János a Rumed 2000 Kft.-n kívül más cégben nem tartotta meg részesedését, rajta tudja tartani szemét korábbi vállalkozásain. A felesége sógorával, Lepp Gyulával alapított, betegnyilvántartó szoftvereket forgalmazó Meditcom Orvosi Informatikai és Kommunikációs Szolgáltató Kft. ügyvezetője például az a Zsolnai Gábor, aki Kóka egyetemi évfolyamtársa, majd beosztottja és üzlettársa volt - és rendszeresen együtt vitorlázik vele. Zsolnai tehát megérett a "család Barátja" címre: ezt bizonyítja, hogy 2005-ben Kókáné Ruzsovics Ágnessel hozta létre a járóbeteg-ellátásban jeleskedő MedWorCare Egészségügyi Szolgáltató Kft.-t. Zsolnai Gábor tavaly januárban a Telkes Tanácsadó Zrt. ellenőrzése alatt álló TelkesCare Egészségügyi Szolgáltató és Tanácsadó Kft.-ben is ügyvezetői stallumhoz jutott - ami csak azért érdemel említést, mert Kóka színre lépése után a gazdasági tárca épp a Telkessel kötött megbízási szerződést a tárca felső vezetőinek kiválasztására, "a jelöltek felkutatására, a pályázatok szakmai szűrésének elvégzésére".
A Zsolnai vezette, immár 500 millió forint jegyzett tőkéjű Meditcom egyébként nemrég jelentette be, hogy felvásárolta a Sanitas nevű betegadminisztrációs rendszert, s ezzel 13 egészségügyi intézménnyel bővült az ügyfélköre. Ugyanez a Meditcom időközben az SZDSZ mögötti egyik legbefolyásosabb üzletemberrel is összebútorozott: a Tocsik-ügy érintettjeként emlegetett Virág Attila Eurohand Zrt.-je és a volt Kóka-érdekeltség - további cégek társaságában - "az ázsiai térségbe irányuló fejlesztési programokban való hatékony magyar részvétel előmozdítása érdekében" alapította meg az Ahead Asia Kht.-t. Miként megírtuk (Heti Válasz, 2006. november 23.): a szabad demokraták Gizella úti székházát birtokló cég közvetett tulajdonosaként ismert Virág mégis úgy tartja: nem lehet egy friss SZDSZ-tagra (azaz Kókára) bízni az elnökválasztás előtt álló liberális párt jövőjét.
Heti Válasz - fidesz.hu