Svájciak figyelik Gergényi rendőreit
Svájci megfigyelők érkezhetnek a magyarországi március 15-i ünnepségekre a rendőrség október 23-i brutális fellépését követően - mondta Balog Zoltán fideszes képviselő újságíróknak szerdán.
Dátum: 2007-01-24 15:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:48.490973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balog erről annak kapcsán számolt be, hogy a budapesti események kivizsgálására létrejött alternatív vizsgálóbizottság társelnökeivel - Gaudi Nagy Tamással és Morvai Krisztinával - a Svájci Magyar Polgári Egyesület és az Európai Kutatások és Akciók Szervezete meghívására kétnapos látogatáson vett részt Svájcban.
Elmondta, hogy útjuk során találkoztak a svájci keresztény néppárt főtitkárával, akit - saját elmondása szerint - sokkoltak az október 23-i rendőri fellépésről bemutatott fotók.
Balog közlése szerint a svájci politikus felajánlotta, amennyiben azt a Fidesz kéri, pártja hajlandó megfigyelőket küldeni Magyarországra a március 15-i ünnepségekre.
A magyar országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke a felajánlással kapcsolatban azt mondta, minthogy ő maga nem tagja a pártnak, továbbítja azt a párt vezetőinek, akik majd eldöntik, élnek-e a lehetőséggel.
A fideszes honatya arról is beszámolt, hogy fogadta őket Chirstine Egerszegi-Obrist a svájci parlament elnök asszonya, valamint megbeszéléseket folytattak Genfben az emberi jogi biztos hivatalának igazgatójával is.
A hivatal emberi jogi részlegének vezetője megígérte, érdemben foglalkoznak a rendőri túlkapásokkal, miután a konkrét jogsérelmeket feltáró dokumentumokat megismerhették - tájékoztatott Balog.
Balog Zoltán arról is szót ejtett, hogy a kormánypártok polgárháborús állapotokkal számoló propagandájával szemben a Fidesz arra bátorítja az embereket, ne féljenek részt venni a március 15-i nemzeti ünnepen.
Mint fogalmazott, "nem kell félniük", mert ahol demokratikus és tisztességes a rendőrség, nem érheti őket atrocitás, csak mert a törvényes szabadságjogaikkal élnek.
fidesz.hu