Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Verheugen hadat üzent a brüsszeli bürokráciának

Hadat üzent a brüsszeli bürokráciának az európai bizottság alelnöke, Günter Verheugen: az iparért felelős biztos programjában 13 területet határozott meg, amelyeken jelentősen csökkenteni kell a vállalatok milliárdos adminisztrációs terheit.


Dátum: 2007-01-24 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71171
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:54.048717, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ipari biztos szerint a papírmunka, a különböző jelentések, statisztikák, beszámolók elkészítésének, illetve az egyéb bürokratikus előírásoknak az egyszerűsítése révén legalább 25 százalékkal, azaz egyes számítások szerint évente nagyjából 1,3 milliárd euróval csökkenteni lehetne a vállalatok adminisztrációs terheit, és ezzel növekedhetne versenyképességük.

A biztos által megjelölt területek között van egyebek mellett a társasági jog, a munkaügy, az adózás, a statisztikai adatok készítése, a mezőgazdaság, a szállítás. Javaslatait várhatóan az Európai Unió vezetőinek márciusra tervezett csúcstalálkozóján fogják megvitatni.

Verheugen már korábban is több ízben ostorozta a brüsszeli jogalkotókat amiatt, hogy jelentős a lemaradás az adminisztratív eljárások egyszerűsítésében, de a biztos radikális reformokat sürgetett az Európai Unió központjában is. Tavaly év végén például síkraszállt azért, hogy az Európai Bizottság tagjait a jövőben ne a nemzeti kormányok jelöljék ki. Jelenleg minden tagállam egy biztosi hellyel rendelkezik az unió "kormányában". Elképzelése szerint a bizottság elnöke - akit a jelenlegi rend szerint a tagállamok jelölnek ki - az Európai Parlament tagjainak ötévente esedékes megválasztásával egyidejűleg nyerné el a tisztségét. Az elnök azután maga dönthetné el, kiket hív meg maga mellé a bizottságba a különböző biztosi posztokra. Ennek során - Verheugen terve szerint - nem kellene tekintettel lennie a nemzeti kvótákra, azaz nem feltétlenül jutna minden EU-tagállamnak egy biztosi hivatal, amint az jelenleg fennáll.

Verheugen tavaly ősszel a Süddeutsche Zeitung hasábjain szokatlan élességgel bírálta az Európai Unióban elhatalmasodó bürokráciát, túlzott hatalommal, illetve pökhendi magatartással vádolva a bizottság több magas rangú tisztségviselőjét. Egyes tisztségviselőket azért is megrótt, hogy saját nézeteiket bizottsági álláspontként megfogalmazva tolmácsolják a tagállamoknak. Azt a véleményét is hangoztatta, hogy állandó a hatalmi harc a biztosok, illetve a testület több magas rangú tisztségviselője között. Ez utóbbiak Verheugen szerint túl sok hatáskört igyekeznek magukhoz ragadni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek