Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Toldi Éva és Szőnyi Szilárd nyerte az idei Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat

Toldi Éva, a veszprémi Napló munkatársa és Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz rovatvezető-helyettese nyerte idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat; az elismerést szerdán, Budapesten vehették át Erdő Péter bíborostól, prímástól.


Dátum: 2007-01-24 18:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71172
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:54.350906, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Német László, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára az eseményen a tömegtájékoztatás és a szeretet kapcsolatáról beszélt megemlítve, akad amikor hasznosan, de olyan is amikor "nem mindig felelősségteljesen" használják egyesek a médiát.

Az újságírók égi patrónusa, Szalézi Szent Ferenc ünnepe alkalmából kiosztott elismeréssel egy éven át havi ötvenezer forint ösztöndíj jár; a korábban egy, ma már két győztest a főszerkesztők, szerkesztőségvezetők által javasoltak közül választják ki, azt honorálva, hogy a díjazottak eddigi munkásságukkal tanúbizonyságot tettek a keresztény értékrend követéséről és azt szakmailag igényesen képviselték a hazai tömegtájékoztatásban.

Az idén hetedszer megtartott átadó ünnepség előtt Erdő Péter ünnepi szentmisét mutatott be az Egyetemi templomban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek