A nagy kísértés miatt égetik el titokban a lefoglalt drogokat
Sok drogfogással indult ez az év is. Az akciókról büszkén számolnak be a rendőrök és a vámosok, de arról nemigen hallani, mi lesz a lefoglalt kábítószerrel. Az ügymenet csak nagy vonalakban ismerhető, a részletek szigorúan titkosak.
Dátum: 2007-01-25 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:57.999129, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Hírlap információi szerint jelenleg a rendőrség egyik fegyveresen őrzött laboratóriumában pihen az a több mint négyszázmillió forint értékű drogszállítmány, amelyet szeptemberben két akcióban foglaltak le a vámosok az esztergomi határátkelőnél és a Kelenföldi pályaudvaron. A tízkilónyi efedrinből (drog előállításához használt vegyi anyag), harminckilónyi heroinból, valamint öt és fél kilónyi kokainból álló tavalyi rekordfogást várhatóan rövidesen a legszigorúbb titoktartás mellett semmisítik meg, erre alkalmas helyszíneknek különböző vegyi üzemek kínálkoznak. A bíróság, az ügyészség és a rendőrség képviselőinek jelenlétében, géppisztolyos kommandósok kíséretében égetik el a drogot. A hazánkban lefoglalt valamennyi kábítószer megsemmisítéséért az ORFK igazgatásrendészetének kijelölt munkatársa a felelős.
Lefoglalás után egy szót se
A vámszervektől kapott MH információk szerint a vámosok által lefoglalt drogszállítmányokat a rendőrség laboratóriumainak adják át. Tavaly 222 kilogramm drogot koboztak el a fináncok, a rendőrök ennél valamivel kevesebbet derítettek fel. A kábítószerek tárolásáról, vizsgálatáról, szállításáról és megsemmisítéséről rendkívül szigorú belső utasítások rendelkeznek. Valójában a lefoglalás tényének közlésén kívül semmit nem lehet a droggal kapcsolatban a nyilvánosság elé tárni. (A tettesekről, a nyomozásról igen.)
Minden államtitok
Államtitoknak minősül egyebek között, hogy mikor, milyen járművel, milyen útvonalon szállítják megsemmisítésre a lefoglalt kábítószereket. Még arra a kérdésünkre sem kaptunk hivatalosan választ, hogy személy szerint kik vehetnek részt a szertartásszerű égetésen. Annak lehetőségét, hogy újságíróink akár csak percekre is jelen legyenek a procedúrán, teljes képtelenségnek nevezték. A jogszabály készítői abból indultak ki, hogy a rendőrség autóiban esetenként milliárdos tételek lehetnek, ezek pedig felkelthetik egyes bűnözői csoportok érdeklődését. Az égetés időpontját ismerő személyeket esetleg bűnözők környékezhetnék meg.
Egyedül nem megy
A Magyar Hírlap úgy tudja, a lefoglalt kábítószer- szállítmányok döntő többsége az Országos Rendőr-főkapitányság Mosonyi utcai bázisára kerül. Az objektumot eleve fegyveres őrök védik, illetéktelenek nem léphetnek be. A speciális laborban, illetve raktárban különleges beléptetési rendszer működik. A vegyészek és a rendőrök is csak megfelelő engedélyek birtokában juthatnak be. Ők is csak párosával. Pontosan dokumentálni kell azt is, ha csak kiskanálnyi mintát vesznek ki egy-egy szállítmányból valamilyen vizsgálatra.
Kommandóskíséret
Az előírások szerint már egy kilogramm heroin szállítása is csak a terrorelhárító szolgálat munkatársai, vagyis a kommandósok biztosítása mellett történhet. Nagyobb tételnél több géppisztolyosra van szükség. Éppen ezért hónapokig gyűjtik a lefoglalt szállítmányokat, és évente legfeljebb három-négy alkalommal indul útjára a "megsemmisítő menet".
A kábítószerek megsemmisítését a bíróság mondja ki. Csak abban az esetben várhat enyészet a drogra, ha már minden bizonyítási eljáráson túl vannak a hatóságok, s nem vetődhet fel további kétség, mi is az anyag összetétele.
Szigorú konspiráció
A megsemmisítés időpontját az égetőmű vezetőivel egyeztetik. Ebben az időpontban illetéktelenek nem tartózkodhatnak a kohó közelében. A kommandósok gondoskodnak a szállításról, mert nekik vannak olyan feltűnést nem keltő autóik, amelyekbe észrevétlenül beülhetnek állig felfegyverezett emberek.
A konvoj sofőrjei az indulás előtti percekben tudhatják meg, hogy melyik útvonalon közelítik meg a bázist. Ha bármilyen jel arra utalna, hogy kívülállók is tudomást szereztek az akcióról, lefújják a szállítást. Erre azonban mindeddig nem volt példa.
A megsemmisítő bizottság bíró, ügyész és rendőrségi tagjain kívül senki más nem lehet jelen az égetésen. Minden egyes tételhez részletes dokumentáció tartozik, legyen az egykilós herointasak vagy csupán egy szennyezett fecskendő. Számozott és hermetikusan zárt csomagolásban kerül fel a futószalagra. Egyetlen gramm sorsa sem lehet kétséges. Az eljárás órákig is eltarthat. A bizottságnak meg kell várnia, míg a teljes szállítmány megsemmisül.
Kábító legendák
Rendőrtisztek azt mondták, csak legendák élnek arról, hogy sok évvel ezelőtt valakinek sikerült megdézsmálni a raktározott készletet. Az azonban bizonyos, hogy az elmúlt időszakban senki nem férhetett hozzá a rendkívül értékes szállítmányokhoz.
Köves Pál, Magyar Hírlap
fidesz.hu