Havazás miatt zárva a prágai repülőtér
A rendkívüli hóviszonyok miatt legalább kilenc óráig zárva marad Prágában a Ruzyne nemzetközi repülőtér - közölte csütörtökön Eva Krejci, a légikikötő szóvivője.
Dátum: 2007-01-25 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:27:58.897854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az első repülőgép várhatóan kilenc óra körül száll fel. A szóvivő tájékoztatása szerint a repülőtér válságbizottsága határoz majd a repülőtér működéséről.
A légikikötő szerdán korán reggel zárt be a havazás miatt, mintegy 350 járat maradt ki.
Krejci arra kérte az utasokat, hogy tekintettel a kialakult időjárási helyzetre a gép indulása előtt jóval hamarabb induljanak el a repülőtérre. Közölte, hogy a reptér működéséről a www.prg.aero internetes oldalon, illetve a 800-310-310-es telefonszámon lehet érdeklődni. Külföldről pedig a 420-239-00-007-es telefonszámon.
MTI - fidesz.hu