Már a plázákban is nyílnak patikák
Tegnap négy fővárosi töltőállomáson kezdődött meg a patikán kívüli gyógyszer-értékesítés. További változás az lesz, hogy megjelennek a patikák a plázákban, ugyanis január 1-jétől már nem kell a Magyar Gyógyszerész Kamara hozzájárulása patikaalapításhoz, azt a szükséges szakmai feltételek és vállalások (például a 24 órás nyitva tartás) esetén az ÁNTSZ engedélyezi.
Dátum: 2007-01-25 10:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:01.345850, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az év második felében már nemcsak a benzinkutak, hanem a jelentős tőkeerejű újabb gyógyszertárak is konkurenciaként jelennek meg - számolt be a Népszabadság.
Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatalánál tegnapig már 48 gyógyszerész kérvényezett magának a patikaalapításhoz, illetve patikavezetéshez szükséges személyi jogot, s 33-an ezt már meg is kapták. A régiók főgyógyszerészei szerint főként nagyobb városokban, forgalmas bevásárlóközpontokban nyílnak majd ezek a patikák - tudta meg a lap.
Küttler Sándor, a gyógyszer-nagykereskedéssel foglalkozó Phoenix Pharma igazgatója szerint a bevásárlóközpontban működő gyógyszertárak általában a környékük összes patikájának a forgalmát csökkentik. Küttler arra is rámutatott, hogy nekik a több patika nem jelent több forgalmat, tehát nem nő a receptre megvásárolt medicinák összértéke, legfeljebb a vény nélkül kapható szereknél lehet egy kis időleges megugrás. Utóbbiban ugyanis jóval erősebbek a bevásárlóközpontokba települő patikák.
Népszabadság - fidesz.hu