Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hamis orvosi igazolással kerülték az iskolát

Magánokirat hamisítás miatt indult büntetőeljárás 41 nyíregyházi középiskolai diák ellen, akik hamis orvosi igazolással kerülték a tanítási órákat, illetve készítették és forgalmazták az áldokumentumokat - közölték a nyírségi nagyváros rendőrkapitányságának csütörtöki sajtótájékoztatóján a nyomozók.


Dátum: 2007-01-25 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:05.666431, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 41 gyanúsított közül 31 fiatal használta fel a hamisított igazolásokat, tízen pedig az álokirat készítésében és árulásában vettek részt - mondta Kiss Sándor, a kapitányság bűnügyi osztályvezetője. Hozzátette: az igazolásokat a MÁV- és a Volán-pályaudvar környékén kínálták a 15-20 év közötti fiatalok egymásnak, s darabjáért 250 forintot kértek.

A hamisítási ügyben az egyik nyíregyházi iskola fordult a rendőrséghez, majd a nyomozók megkeresték a többi helyi oktatási intézményt is, így kiderült, hogy mind a tizenegy iskolában előfordult az áldokumentumok felhasználása a legutóbbi tanévben.

Mizsák Emília nyomozó tájékoztatása szerint az ügy úgy derült ki, hogy az egyik nagymama unokája után vitte az iskolába otthon felejtett tanszereit, s legnagyobb meglepetésére a tanár közölte vele, a gyermek otthon van, mert beteg.

A fiatalok az interneten találtak egy kitöltetlen orvosi igazolást, azt színes nyomtatóval sokszorosították, így a pecsét eredetű színű volt, majd névre szólóan kitöltötték.

A rendőrségnek nem sikerült kiderítenie, hogy az internetre ki tette fel az üres igazolást.

A középiskolások felelés és dolgozatírás elkerüléséhez használták az igazolásokat, egy-egy óráról, vagy napról hiányoztak, de akadt olyan diák is, akik heteket volt távol a hamis papírral.

Az érintett tanulókat az iskolák fegyelmileg már felelősségre vonták, megrovásban részesültek, míg a büntető ügyüket a hatóságok zárják majd le, s akár egy évet is kaphatnak az általuk diákcsínynek tartott hamisításért.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek