Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NOE: életekbe kerülhet a gyermekegészségügy rossz átszervezése

A gyermekegészségügy nem megfelelő, "bizonytalan" átszervezése, az átgondolatlan döntések életekbe kerülhetnek - figyelmeztetett a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese csütörtökön Budapesten.


Dátum: 2007-01-25 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:06.303966, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egészségügyi intézmények bezárása, illetve nem szakmai alapon történő átszervezése sok veszéllyel járhat a gyermekekre nézve - mondta sajtótájékoztatóján Morvayné Bajai Zsuzsa.

Álláspontja szerint az esetleges átszervezésről csak akkor lehet dönteni, ha a jól működő szakmai közösségeket egyben tartják. Nem az a fő cél, hogy pénzt vonjanak ki a rendszerből, hanem az, hogy hatékonyabban működjön - emlékeztetett a kormány által is többször megfogalmazott alapelvre.

Hangsúlyozta, hogy sehol a világon nem lehet néhány hónap alatt egy reformot végrehajtani úgy, hogy azt megelőzően nem készültek hatástanulmányok.

Az egészségügyi rendszer több-biztosítóssá alakításának tervére utalva kitért arra, hogy a jelenlegi rendszer is hatékonnyá tehető. Mint mondta, még sehol nem bizonyosodott be, hogy a több-biztosítós rendszer hatékonyabb, mint az egybiztosítós.

Aggodalmának adott hangot amiatt, hogy ha az egészségbiztosítás nem a szolidaritás elvére épül, akkor a gyerekek közötti esélyegyenlőtlenség tovább nőhet, attól függően, milyen társadalmi vagy anyagi helyzetű családba születnek.

A HÉV-bérletek árának jelentős mértékű emeléséről, majd csökkentéséről szólva értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy még nem vonták felelősségre azokat, akik a rossz döntést előkészítették.

Közölte, miután a januári drága bérleteket meg kellett venniük a szülőknek, kompenzációt kellene kapniuk; a rossz döntés árát nem velük kellene megfizettetni.

A NOE szerint a reform legnagyobb hibája az, hogy nem átgondolt döntések születnek, és a döntéshozók nem rendszerben gondolkodnak. Ez utóbbival kapcsolatban Morvayné Bajai Zsuzsa az iskolabezárásokat és átszervezéseket említette, amelyek - mutatott rá - sok problémát és többletköltséget jelentenek a családoknak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek