Szaúd-Arábia segélyt ajánlott fel Libanonnak
Szaúd-Arábia 1,1 milliárd dollárt adományoz Libanonnak - jelentette be csütörtökön Párizsban Szaúd el-Fejszál herceg, szaúdi külügyminiszter a Libanon megsegítésével foglalkozó nemzetközi konferencián.
Dátum: 2007-01-25 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:07.347753, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ez eddig a legnagyobb összegű felajánlás, amelyet a konferencián vagy még az előtt bejelentettek. Az összejövetel célja, hogy pénzügyi segítség révén "mentőövet dobjanak" a Nyugat-barát Fuád Szinjóra kormányának, amely 41 milliárd dolláros, a hazai össztermék több mint 180 százalékát kitevő államadóssággal küszködik (az euróövezetben a megengedett szint 60 százalék).
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter megerősítette, hogy az Egyesült Államok 770 millió dollár segélyt nyújt a bejrúti kormánynak. Az Európai Bizottság 400 millió, Franciaország pedig 500 millió euró összegű hitelt, illetve segélyt ajánlott fel, kedvező feltételek mellett.
MTI - fidesz.hu