Tiltakozik több gyógyszergyártó a támogatás újbóli megváltoztatása miatt
Tiltakozik több gyógyszergyártókat tömörítő egyesület amiatt, hogy az Egészségügyi Minisztérium rövid időn belül ismét változtatni akarja a gyógyszertámogatás eljárási szabályozását. Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint ez veszélyeztetheti a betegellátás biztonságát.
Dátum: 2007-01-25 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71217
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:08.303672, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége és a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete által jegyzett közlemény szerint a mindenfajta egyeztetés nélküli intézkedés következtében nagy forgalmú, tömegellátást biztosító, többek között vérnyomáscsökkentők, antibiotikumok, fekélyellenes készítmények elveszíthetik támogatásukat (delistázódnak), így térítési díjuk többszörösére nőhet.
A gyógyszergyártók azt sem tartják elfogadhatónak, hogy az estleges, sőt véletlenszerű delistázás elkerülésére a szabályozás lehetőséget sem ad.
Állásfoglalásukban felidézik, hogy a vonatkozó jogszabály 2006. december 29-i megjelenése óta az Egészségügyi Minisztérium a negyedik féle értelmezési módosítást adja ki, ami a gyógyszerpiac szereplői számára értelmezhetetlen és kivitelezhetetlen.
"Tiltakozunk mind a betegek érdekeit sértő, mind a gyártókat ellehetetlenítő intézkedés ellen" - írták közleményükben a gyógyszergyártók.
MTI - fidesz.hu