Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Olajfolt úszik a Sajón

Olaj került a Sajóba a folyó Múcsony feletti szakaszán, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) csütörtök délután a sajóládi híd térségében megkezdte a szennyeződés eltávolítását - közölte az MTI-vel Csont Csaba, az igazgatóság szóvivője.


Dátum: 2007-01-25 15:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71225
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:10.745565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Ékövizig két nappal ezelőtt kapott tájékoztatást az Észak-magyarországi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségtől, hogy a Sajón, a múcsonyi-híd térségében olajfolt úszik - tájékoztatott Csont Csaba.

Az igazgatóság és a környezetvédelmi hatóság közös, vízmintavétellel egybekötött helyszíni szemlét tartott, a múcsonyi-híd fölött mintegy 500 méterrel illegális fakitermelés nyomait fedezték fel, kivágott, mederbe bedőlt fákat láttak a helyszínen a szakemberek - mondta a szóvivő.

Godáné Csutorka Andrea, a környezetvédelmi szakhatóság kommunikációs és jogi vezetője az MTI-nek azt mondta: Múcsonynál jószerivel teljesen beborította a folyó felszínét az olaj, ipari üzem a környéken nincs, ezért ismeretlen tettes ellen tettek bejelentést környezetszennyezés miatt.

Szakemberek azt valószínűsítik, hogy a fakitermeléshez használt fűrészek olaja kerülhetett a folyóba.

Csont Csaba közlése szerint az olajszennyezés intenzitása és az olajfoltok vastagsága szemmel láthatólag jelentősen csökkent szerdára, a múcsonyi-híd fölött ugyanakkor sok étolajos és gázolajos műanyagflakkont találtak, "a szennyezés szemmel láthatóan ezekből a flakonokból is kerülhetett a folyóba". A szennyezés utánpótlása már megszűnt, ugyanakkor a Sajóban leúszó szórványos olajfoltok a Borsodi Hőerőmű térségében összeálltak, összegyűltek, majd viszonylag egy tömegben, vékony olajfilm formájában haladtak tovább a tiszai torkolat felé - tette hozzá. Az Ékövizig csütörtök délután megkezdte a szennyezés eltávolítását a sajóládi híd fölött - tette hozzá Csont Csaba.

Godáné Csutorka Andrea az MTI-nek azt is elmondta, hogy a szakhatóság a szennyezés észlelésekor azonnal első fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el, ennek ismeretében kezdte meg az Ékövizig a kárelhárítást csütörtök délután.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek