Csődbe jutott a kormányzati akarat
Csődbe jutott a kórházi kapacitások alakítására irányuló kormányzati akarat, a miniszter nem tehet mást, mint hogy módosítja a kórháztörvényt - mutatott rá Mikola István csütörtökön sajtótájékoztatón.
Dátum: 2007-01-25 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:11.697653, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Csődbe jutott tehát a kórházi kapacitások alakítására irányuló kormányzati akarat - fogalmazott. A miniszter nem tehet mást, mint hogy módosítja a kórháztörvényt - hívta fel a figyelmet Mikola István -, mert nincs joga saját akaratával megszabni a kórházak szerkezetét. Az önkormányzatok feje felett rendelettel nem nyúlhat át a miniszter - tette hozzá -, csak törvény szabhatja meg a kapacitásokat, ami viszont időt igényel.
Mint mondta, a Fidesz abban reménykedik, hogy a törvény módosításával időt lehet nyerni egy szakmailag megalapozott, racionális kórházszerkezet kialakításához. Hozzátette: azt is remélik, hogy a hatalmon levő pártok és az egészségügyi tárcát vezető kis párt tudomásul veszi, hogy egy, a betegek biztonságát jelentő kórházszerkezet kialakítása minimum 6-8 évet vesz igénybe.
A reform ezzel megbukott, újra kell kezdeni - szögezte le, majd hozzátette: a Fidesz partner az újrakezdésben, ugyanakkor ragaszkodik a szakmai egyeztetésekhez, valamint ahhoz, hogy a szakmai és civil szervezetekkel, illetve az emberekkel megértessék azt, hogy mi miért történik.
A több-biztosítós modellel kapcsolatban emlékezetett rá, hogy ez ügyben néhány hónapja már folynak a viták. A Fidesz álláspontját rögzítve hangsúlyozta: ez az út nem járható, a társadalombiztosítást nem válthatja fel profitorientált biztosítók versenye.
Mint fogalmazott, a témában új színfoltként tűnt fel az Államreform Bizottság vezetőjének és néhány munkatársának az egészségügyi miniszter honlapján megjelent tanulmánya, mely szerint a teljes járulékalap 60-65 százaléka magánbiztosítók kezébe kerül. Megjegyezte: ezen a ponton a vita már nem az egészségügyről szól, hanem kis csoportok hatalmi törekvéseiről. Ugyanis - tette hozzá - ha magánkézbe kerül az egészségbiztosítási pénzalap 65 százaléka, akkor a profitorientált cégek foglyul ejtik az államot. Ők diktálnak, ők vonhatják ki a pénzt az egészségügyi ellátórendszerből.
Verseny helyett hatalmi visszaélések lesznek - szögezte le a Fidesz szakpolitikusa. Emlékezetett korábbi nyilatkozataira, melyekben rámutatott, hogy a világ nem erre tart. Ahol több-biztosítós rendszert vezetettek be, most mind visszatérnek társadalombiztosításhoz.
A több-biztosítós rendszer az embereknek is többe kerül, általában járulékemeléssel jár, a közterheket és a pénzügyi gondokat növeli, ezért a Fidesz ezt a rendszert nem kívánja - tette hozzá.
Reményét fejezte ki, hogy a vita során a józanság fog felülkerekedni, és marad a társadalombiztosítás. Ezen belül fogjuk értelmezni a reformot, mégpedig a közteherviselés megszigorításával és a kötelező általános egészségbiztosításon belüli szakmai és pénzügyi ellenőrzőrendszerek fejlesztésével. Így egy igazságosabb, az emberek számára viselhetőbb, és a gyógyulás esélyét adó rendszert tudunk működtetni - hangsúlyozta Mikola István.
fidesz.hu