Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vasútegészségügyért demonstráltak Budapesten

A vasútegészségügy intézményeinek megmaradásáért demonstráltak a három MÁV-kórház dolgozói csütörtökön az egészségügyi minisztérium épülete előtt, ahol bejelentették: legkorábban február 2-án kerülhet sor a sztrájkra.


Dátum: 2007-01-25 16:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:12.015998, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A mintegy 300 tiltakozó táblákat emelt magasba, amelyen a többi között idézték Kóka János gazdasági miniszter tavaly őszi nyilatkozatait, melyben a budai MÁV-kórházat pozitív példaként említette és azt is közölte: mindent megtesz azért, hogy az intézmény a változtatások nyertese legyen.

A demonstrálók közölték: nem tudják elfogadni, hogy a kormányzat be kívánja zárni a 400 ezer vasúti dolgozónak és családtagjaiknak gyógyulását szolgáló budai és szolnoki MÁV-kórházat, és át akarja szervezni a Podmaniczky utcai MÁV-kórházat is. Közölték: követelik, hogy az egészségügyi miniszter vonja vissza a kórházakra vonatkozó javaslatát.

"Apáink pénzéből épült a kórház, nincs jogod hozzá" - állt az egyik transzparensen, amelynek készítői ezzel arra utaltak, hogy a MÁV-kórházakat a vasutasok pénzéből építették fel, és azt ma is jövedelmük fél százalékával támogatják a vasutasok.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a kórházak átszervezése jogellenes, mert jelenleg is hatályos törvény rögzíti: a vasutasság egy egységes, elkülönült vasútegészségügyi intézményrendszer szolgáltatásaira jogosult.

Prókay Sándorné, a Vasútegészségügyi Dolgozók Szakszervezetének ügyvezető alelnöke átadta a tiltakozók petícióját a szaktárca képviselőinek.

Közölte: ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre a kormánnyal február 1-ig, akkor másnap kerülhet sor az első sztrájkra a budai és a szolnoki kórházban, de a munkabeszüntetéshez várhatólag csatlakoznak más vasúti dolgozók is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek