Ez Medgyessyék rendőrállama
A jövő évi költségvetés tükrében egyetlen pontja látszik teljesülni a szocialisták ígéreteinek: "Több rendőrt az utcára" - szocialista módra ez azt jelenti, akár több ezer rendőr is az utcára kerülhet. Szemlátomást még ez sem akadályozza meg a kormányt abban, hogy a rendőrséget politikai célokra használja, s politikai nyomásgyakorlása útján az állampolgárokat vagy a nagy hagyománnyal rendelkező civil szervezeteket vegzálja. Az elmúlt 12 évben ugyanis nem volt példa arra, hogy a Magyarok Világszövetsége által jegyzett, bejelentett megmozdulásról szóló felhívást elkobozzák. Történik mindez nem az ötvenes, hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években, hanem a szocialisták kormányzása alatt, az Európai Unióba készülő Magyarországon.
Dátum: 2002-12-13 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=6528
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:58:05.851056, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Közlemény
Nem tudjuk mire vélni azt a jelenséget, amelynek során egy budapesti magyar állampolgárt, aki a Magyarok Világszövetsége fejlécét hordozó tüntetési felhívást kívánt egy XI. kerületi sokszorosítóban 100 példányban lemásoltatni, a rendőrség még abban is megakadályozott, hogy a felhívást másutt sokszorosíttassa le. arról a tényről, hogy a másolandó felhívást elkobozták tőle, rendőrségi elismervényt adtak.
A történtekkel összefüggésben kérdéseink a következők:
1. Érthetetlennek látjuk azt a mindennapos gyakorlatot, hogy tucatnyi évvel a rendszerváltás után egy-egy sokszorosító üzem még illetékesnek látja magát, hogy a rendőrségnek jelentse, miféle szórólapot akarnak másoltatni nála. Levitézlett történelmi korokat idéző magatartás ez.
2. Nem világos az ügyben eljáró rendőri szerv intézkedésének jogalapja sem. Vajon olyan idők következnek most, amelyekben egy rendőrautóból kiszálló közeg mintegy rátekintéssel döntheti el, ki mit olvashat és adhat közre?
3. Legvégül ugyancsak önellentmondásos, hogy egy, törvényesen működő szervezetek által a rendőrségnél már bejelentett, engedélyezett tiltakozó demonstrációra vonatkozó felhívást - annak egyetlen példányát is - elkobozzanak.
Mint azt már korábban közzétettük: a Magyarok Világszövetsége - a Hatvannégy Vármegye, a Jobbik, a Honfoglalás 2000 és a Magyar Nemzeti Kör javaslatának élére állva - tiltakozó fáklyásmenetet szervez abból a megfontolásból, hogy nem maradhat el az ellenvélemény kifejezése azzal összefüggésben, hogy az ország miniszterelnöke a román nemzeti ünnepen olyan fogadást adott, amelyen Erdély elcsatolását ünnepik. Hiszen ezzel éppen azok álláspontját támasztotta alá, akik semmibe veszik mindazok elkeseredettségét, akik a trianoni döntést magyarság-ellenes és történelmi igazságtalanságként élték meg. Az ország alkotmányában biztosított szólás- és véleménynyilvánítási szabadságunkkal akkor is élni kívánunk, ha az az éppen regnáló kormányzat, vagy a kormányfő személyére nézve kedvezőtlen, vagy bírálatot tartalmaz. Ha ezt nem tehetjük meg korlátozás nélkül, akkor az erről szóló hírek talán már Strasbourgban is azt jelentik, hogy az alkotmányos szabadságjogokat a mindennapos gyakorlatban nem, csak deklarációkban biztosítják az Európai Unióhoz most csatlakozni készülő Magyarországon.
Egyidejűleg felkérjük a belügyminiszter asszonyt, hogy a történteket haladéktalanul vizsgáltassa ki.
Az eljáró hatósági személyek - a hivatali visszaélés bűntettének gyanújára is okot adó - intézkedése olyan alkotmányos alapjogokat sért, mint a tulajdonhoz való jog, a véleménynyilvánítás szabadsága, és közvetve a szabad gyülekezéshez fűződő jog, melyek maradéktalan érvényesülése a demokratikus jogállam működésének alappillére.
E jogok korlátozása azon diktatúrának volt a sajátja, amely minden, az övétől eltérő véleményt elhallgattatni igyekezett, s amelyet immár több mint egy évtizede végérvényesen magunk mögött hittünk.
Az a kormányzat, amely a mostanihoz hasonló hatósági túlkapásokat eltűri, illetve következmények nélkül hagyja, a demokratikus hatalomgyakorlásra való alkalmatlanságáról állít ki cáfolhatatlan bizonyítékot.
Budapest, 2002. december 13.
MVSZ Sajtószolgálat