Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz kitart korábbi álláspontja mellett

A Fidesz kitart korábbi álláspontja mellett, amely szerint meg kell maradnia az életfogytig tartó szabadságvesztésnek - jelentette ki Balsai István.


Dátum: 2007-01-25 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:13.647285, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (IRM) nem tervezi az életfogytiglani szabadságvesztés megszüntetését - jelentette ki Kondorosi Ferenc, az IRM államtitkára. Az államtitkár elmondta: a magyar tudományos közéletben azért vetődött fel ez a kérdés, mert számos civil szervezet a tárcához fordult, azt sérelmezve, hogy az Európai Jogok Emberi Egyezményének III. cikkét sérti az embertelen bánásmód, illetve kínzás. A tényleges életfogytiglan pedig embertelen bánásmódnak számít. Az Alkotmánybíróság (Ab) előtt tehát van ennek eltörlésével kapcsolatos beadvány - fűzte hozzá.

Erre reagálva Balsai István elmondta: a Fidesz kitart hét éve képviselt álláspontja mellett, amely szerint a Büntető Törvénykönyvnek alternatív büntetésként tartalmaznia kell a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés büntetését.

A politikus közölte: Magyarországon évente 150 ember lesz gyilkosság áldozata, ami 7-8 év alatt több mint ezer embert jelent. Ezek közül az ügyek közül a bíróságok 11 esetben róttak ki - kirívóan súlyos esetekben - jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztést.

Balsai István úgy vélte, nem helytállóak azok az érvelések, melyek szerint ennek a büntetési tételnek nincs visszatartó ereje. A számok azt mutatják, hogy míg 1997-ben 431 emberölést vagy emberölési kísérletet követtek el, addig 2005-ben ez a szám 313-ra csökkent.

A politikus nem értett egyet Kondorosi Ferenc azon megállapításával, hogy Európában maximálták az életfogytig tartó szabadságvesztés időtartamát, hiszen - mint mondta - minden ország saját maga alakítja ki büntető politikáját.

"Nem tudjuk pontosan, mitől vált ez időszerűvé. Nem tudjuk pontosan, hogy (...) mi ennek a témafelvetésnek a célja" - fogalmazott Balsai István, aki úgy vélte, a tárcának most inkább a "rendőrséggel kapcsolatos ügyek kivizsgálása terén" lenne dolga.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek