Feljelentést tesz a soproni önkormányzat
Hűtlen kezelés és csalás vétsége miatt tesz feljelentést Sopron város önkormányzata ismeretlen tettes ellen - jelentette be csütörtökön Fodor Tamás, a város ősszel megválasztott új fideszes polgármestere.
Dátum: 2007-01-25 18:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:14.298072, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgármester az MTI-nek elmondta: az önkormányzatnál és annak vagyonkezelő cégénél elvégzett szakmai vizsgálatok szerinte több súlyos, törvénytelen gazdasági ügyletre világítottak rá, amelyek több százmilliós, sőt milliárdos károkozást, és ezáltal súlyos vagyonvesztést eredményezhettek Sopron városának.
A polgármester bejelentette, hogy emiatt csütörtökön rendkívüli közgyűlést hívott össze, amely "súlyos, de egyben felelősségteljes döntést hozva" elhatározta, hogy pénteken polgári és büntetőeljárásokat kezdeményeznek.
Vizsgálatuk szerint a város vagyonvesztését három nagy ügy köré lehet csoportosítani.
Az egyik ilyen ügy a Petőfi téri mélygarázs ügye. Fodor Tamás szerint itt az előző önkormányzat bonyolult jogi és gazdasági konstrukcióban kötött szerződést a kivitelező céggel, és elővételi jogot biztosított annak, pedig ez a terület elidegenítési tilalom alatt álló közterület. Az elővételi jog az eladási tilalom kijátszását is jelenti - jelentette ki.
A másik ügy a Fészek-apartmanház ügye. Ebben az esetben az önkormányzat a Sopron Holdingnak 800 millió forintot fizetett ki az apartmanért, melynek értéke a szintén független szakértőre hivatkozó fideszes polgármester szerint nem haladta meg a 600 millió forintot.
A harmadik ügy pedig Fodor Tamás szerint az, hogy az előző MSZP-s városvezetés közvetlenül a választások előtt értékesített áron alul három nagy értékű ingatlant. Ezekből a bevétel a város számára nem volt több 78 millió forintnál, míg az általuk felkért független ingatlanszakértő 175 millió forintban állapította meg az ingatlanok piaci értékét.
MTI - fidesz.hu