NAÜ-felszólítás Iránnak
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) felszólította Iránt, hogy vonja vissza a szervezet 38 ellenőrének kitiltásáról hozott döntését - jelentette be csütörtökön a szervezet szóvivője.
Dátum: 2007-01-26 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:17.503326, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A NAÜ "felszólította az iráni hatóságokat, hogy vizsgálják felül döntésüket" - közölte Melissa Fleming a NAÜ bécsi székhelyén. Ilyen értelmű levelet küldtek szerdán az iráni hatóságoknak - tette hozzá.
Irán, amelyet a Nyugat azzal vádol, hogy atomfegyvert fejleszt ki békésnek mondott nukleáris programjának leple alatt, az ENSZ Biztonsági Tanácsa által rá kirótt szankciók megtorlásaként tiltotta meg hétfőn a NAÜ ellenőreinek beutazását az országba. Az iráni parlament december 27-én fogadta el azt a törvényt, amely utasítja a kormányt, hogy korlátozza a NAÜ-vel folytatott együttműködést a tavaly decemberi BT-határozat miatt.
Az ellenőrök kitiltása ellenére Irán kedden közölte, hogy továbbra is együttműködik a szervezettel. A NAÜ-nél úgy vélekedtek, a döntés nem akadályozza a szervezetet abban, hogy ellenőrizze azt az üzemet, ahol Irán a tervek szerint hamarosan a kísérleti szintről ipari szintűre emeli - a BT-tilalom ellenére - a nukleáris fűtőanyag előállítását.
A kitiltott ellenőrök brit, francia, német, amerikai és kanadai állampolgárok. Nagy-Britannia, Franciaország és Németország az a három európai ország, amely tárgyalásokat folytatott Iránnal atomprogramjának felszámolásáról.
MTI - fidesz.hu