Minden eddiginél több alkotás a Filmplakát-kiállításon
A legjobb és a legkevésbé tetsző filmplakátra egyaránt lehet szavazni az idén a Magyar Filmplakát kiállításon és versenyen, az alkotásokat csütörtöktől mutatják be Budapesten, a Millenáris Teátrumban - közölték a szervezők az MTI-vel.
Dátum: 2007-01-26 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=71260
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 01:28:21.828879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kiállítást a Magyar Filmszemle kísérőprogramjaként, negyedik alkalommal rendezik meg. A filmes esemény ideje alatt, február 7-ig megtekinthető tárlaton tavaly bemutatott mozifilmek magyar grafikusok által tervezett plakátjai láthatók - olvasható az MTI-hez eljuttatott összegzésben.
A versenyben minden eddiginél több plakát szerepel; a harmincöt kiállított darab közül nyolc alkotás külföldi filmhez készült, magyar tervezésű mű.
A szakmai díjat az idén is neves tagokból álló zsűri ítéli oda, míg a közönségdíjat a kiállításon és a filmszemle helyszínein leadott szavazatok, valamint az internetes voksok alapján hirdetik ki.
A szakmai grémium tagja Molnár Kálmán grafikusművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanszékvezető tanára, Molnár Gyula és Zsótér László grafikusművész, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem tanszékvezető tanára, valamint Nagy Bálint, a Magyar Reklámszövetség elnöke.
Az Év plakátja-díjat a tervezők kapják, a zsűri által legjobbnak ítélt alkotás megrendelője különdíjban részesül.
A versenyművekre már keddtől lehet szavazni a http://www.filmplakat.hu, vagy a http://www.szemle.film.hu internetes oldalon.
A kiállítás és verseny célja, hogy ösztönözze a forgalmazókat és az alkotókat arra: magas színvonalú filmplakátok szülessenek. A szervezők szeretnének hozzájárulni a magyar filmplakát és az ahhoz kapcsolódó művészeti ágak presztízsének emeléséhez - áll a közleményben.
MTI - fidesz.hu